Junior vb: vasárnap az aranyért játszhatunk!

Komoly hátrányból állt talpra és fordított a magyar válogatott a Hollandia elleni vb-elődöntőben. A csapat Zaj Klára bravúrjaira alapozva állt talpra, s jutott be a vasárnapi döntőbe.

Fotó: IHF

Nem volt egyszerű meccs. A lányok lelkében még ott volt a csütörtöki negyeddöntő hatása, az elrontott második félidő okozta sokk. Ráadásul Hollandia jól játszott. Sőt, nagyon jól…

Ha nem a saját szememmel, testközelből láttam volna  a két csapat világbajnoki főpróbáját napra pontosan két héttel a magyar–holland vb-elődöntő előtt, akkor kételkednék a Hódosban lejátszott meccsről szóló beszámolók hitelességében. Akkor a Hódosban 36–21-re nyertek a mieink, s úgy tűnt osztálykülönbség van a két csapat között. Csakhogy ezúttal egy remek napot kifogó holland csapat lépett pályára Szokpjében, amelyen sehogy nem találtuk a fogást. Robogott az ellenfél és sokáig magabiztosan vezetett.

Aztán valami megváltozott. A nyitott védekezésünk működött, közelebb kerültünk az ellenfélhez, de még mindig Hollandia vezetett. Aztán 21–19-nél az addig is jól teljesítő Zaj Klára lehúzta a rolót. Sorozatban hetet védett, a csapat produkált egy 10–2-es rohamot, s ezzel el is dőlt: világbajnoki döntős a magyar válogatott!

JUNIOR VB, ELŐDÖNTŐ
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 24–28 (15–12)
Szkopje, 300 néző. V: R. Braseth, L. A. Sundet (norvégok).

MAGYARORSZÁG: Imre Sz. – Vártok T. 3, Farkas Júlia 1, Kövér 2, Varga Emília 2 (2), Csíkos 2, Szabó Anna 3. Csere: Zaj K. (kapus), Csernyánszki 2, Faragó Lea 6, Szabó Lili 2, Kovács Anikó 5, Panyi, Horváth F., Török F. Szövetségi edző: Szilágyi Zoltán.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2.

Kiemelt partnereink