Junior vb: rajt könnyed győzelemmel

Szerda reggel kilenckor kezdte meg szereplését a magyar női junior válogatott a szkopjei korosztályos vb-n. A mieink a papírformának megfelelően simán, 39–21-re nyertek Argentína ellen.

A világverseny rajtjára jellemző izgalomfaktornak betudhatóan sok hibával kezdte a magyar válogatott az Argentína elleni mérkőzést. A korosztályban tavaly Európa-bajnoki aranyérmet szerző csapat aztán elkapta a fonalat és a nyolcadik percben Csernyánszki Liliána találatával először vezetett két góllal (5–3). Ahogy javult a védekezés, úgy született egyre több könnyű gól. Robogtak a szélsőink, Gém Léna és Szabó Anna is sokszor volt eredményes gyorsindítás után. A dél-amerikai válogatottból a Spanyolországban pallérozódó Sofia Gull tűnt ki, a 187 centis átlövő hatékony volt a távoli zónákból. Ennek ellenére az első játékrész végére már megnyugtató volt a különbség, 19–12-re vezetett Magyarország.

A szünet utáni percek a mérkőzés kezdetét idézték, azaz kapkodtunk, újfent rengeteg volt a technikai hiba és az elhamarkodott, elrontott lövés. Ennek tudható be, hogy faragtak hátrányukból az argentinok (21–16). Ennél közelebb azonban nem jutott ellenfelünk, sőt, ahogy kicsit pontosabb lett a mieink játéka újra nőtt a különbség, így a 47. percben, Csíkos Luca bombája után már tíz volt a különbség (28–18). A folytatásban bátran kísérletezhetett a Szilágyi Zoltán-Kudor Kitti edzőpáros, így is egyre duzzadt a magyar előny.

Túl vannak a vb-bemutatkozáson a mieink, méghozzá magabiztos sikerrel. Folytatás csütörtökön, 13.30-kor Mexikó ellen.

JUNIOR VB, C-CSOPORT, 1 FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ARGENTÍNA 39–21 (19–12)
Szkopje, V: Bozsinovszki, G. Nacsevszki (észak-macedónok)

MAGYARORSZÁG: Zaj – Gém 4, Farkas Júlia 4, Csernyánszki 1, Szabó Lili 1, Varga Emília 6 (4), Szabó Anna 5. Csere:  Imre Sz. (kapus), Kövér 1, Csíkos 6, Faragó Lea 3, Panyi, Vártok T. 6 (1), Török F. 1, Gajdos 1. Szövetségi edző: Szilágyi Zoltán

Kiállítások:  10, ill. 2 perc
Hétméteresek:  5/5, ill. 4/3

A csoport másik mérkőzésén: Dél-Korea–Mexikó 33–20

 

 

Kiemelt partnereink