Jöhet a finálé!

Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, ám Győrvári Viktor együttese a hajrában a maga javára fordította a NEKA elleni elődöntőt és négy góllal győzött! Vasárnap a Szent István SE ellen játszák a döntőt a mieink!

Az U17-esek már bejutottak a döntőbe, a nap utolsó mérkőzésén U19-eseinken volt a sor.

Gólváltásokkal kezdődött a találkozó, Csamangó Lili volt nagyon aktív kezdetben, az első öt gólból hármat ő jegyzett. Mintha olyan paktumot kötöttek volna a csapatok, hogy nem lehet kétgólos különbség, ez egészen a 17. percig működött is, ekkor a NEKA 8-6-ra húzott el. Csamangó Lili jó megoldásai ismét ültek, a félidő vége viszont az ellenfélnek sikerült jobban és bár Fodor Veronika szépített az utolsó másodpercekben, egy góllal a balatonbogláriak vezettek 30 perc játék után.

A második játékrészben is szinte fej-fej mellett haladtak a felek. Gyors volt a tempó, sok esetben gólra gólt lőtt a másik csapat. A 38. percben Kelemen Dorina találatával vezettünk egyel, majd Nagy Nóra lőtte a gólokat. Átlövőnk egészen elképesztő periódust tudott magának, nyolc perc alatt lőtt ötöt, és mindeközben Halinda Viola mutatott be bravúrokat! Ennek is köszönhetően fordult a mérkőzés menete és Fodor Veronika beállóból szerzett gólja után már négyel mentünk! Az utolsó percekben még két üres kapus gólt is szereztünk, Halinda Viola ismét védett kettőt egymás után, így négygólos győzelmet arattunk a NEKA ellen!

Nagy csata volt, amelyet az utolsó tíz percben eldöntöttek akadémistáink, vasárnap döntőt játszanak a Szent István ellen!

Szép volt, lányok! Külön öröm volt, hogy a mérkőzés után U17-eseink és U19-eseink együtt örültek mindkét csapat döntőbe jutásának!

U19 I. osztály elődöntő, Gyál:

NEKA–DVSC SCHAEFFLER 26–30 (15–14)

DVSC: Kovács N.  – Kiss Cs. 3, Csamangó L. 5, Kelemen D. 3, Nagy N. 9 (3), Fodor V. 6, Eszenyi G. Csere: Halinda V. (kapus), Baranyi D. 2 (1), Ratalics L. 1, Tóth R. 1. Edző: Győrvári Viktor.
Győrvári Viktor: Nem kézilabdáztunk igazán magas színvonalon, de hatalmasat küzdöttünk hatvan percen keresztül! E meccs alapján és az egész szezon alapján is megérdemeljük a döntőt.

Kiemelt partnereink