Jó tavaszkezdet

Visszavágtunk őszi vereségünkért a BLKSE-nek, akadémistáink magabiztosan győztek az U19 III. osztály első tavaszi játéknapján.

Hosszú téli álma után elkezdődött a tavaszi szezon az U19 III. osztályban. És nem is akármilyen meccsel indult útjára: a második helyezett akadémistáink fogadták a veretlen, első helyezett BLKSE-t. A kezdésnél még kicsit bizonytalanok voltak a mozdulatok, ám öt perc után átvettük a játék irányítását. Uj Fanni gyorsaságára és helyzetkihasználására lehetett építeni, a védekezés pedig egyre jobban állt össze, továbbá Tábit Vivien is több szép védést mutatott be. Szinay Sarolta indulásgóljával már öttel vezettünk, és húsz gólt jegyeztünk az első félidőben. A második játékrész elején Kis Réka mutatta a jó irányt a csapatnak, a legkisebb helyeken is betört és eredményes tudott lenni. Hadas Tilla is ügyes megoldásokat választott, a védekezésben pedig Pásztor Gréta volt a biztos pont. Köstner Vilmos jól keverte a kártyákat, mindenki hozzátett a győzelemhez, amely fontos két pontot eredményez a mieinknek!

Szép volt lányok!

U19 III. osztály bajnoki mérkőzés, 16. forduló:

DVSC SCHAEFFLER –Balmazújvárosi LKSE 36–22 (20–11)

DVSC: Tábit V.  – Nagy H. 1, Szinay S. 8, Pásztor G., Hadas T. 5, Kis R. 5, Uj F. 7. Csere: Edző: Péter R. (kapus), Csiszár H. 6 (2), Szürös K. 1, Varga R., Varju Zs. 1, Kiss O., Gönczi H. 1., Papp L. 1 (1). Edző: Köstner Vilmos

Kiemelt partnereink