Jó kezekben a rehabilitáció

A DVSC Kézilabda Akadémián két gyógytornász segíti a lányok rehabilitációs és prevenciós munkáját, Kerék Laura mellett októbertől már Garamvölgyi Anna is a szakmai stáb tagja.

A DVSC Kézilabda Akadémia nagy hangsúlyt fektet a játékosok rehabilitációjára és a prevencióra. Októberben bővült a stáb, gyógytornászként Garamvölgyi Anna foglalkozik főként a két serdülő csapattal.

„2019-ben diplomáztam a Debreceni Egyetemen gyógytornászként, a mesterképzésemet egészségfejlesztés szakon végeztem el – mesélt tanulmányairól Anna. – Van tapasztalatom lakossági és sportrehabilitációban is, legutóbb a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ dolgoztam, ahol sportolókkal foglalkoztunk. Hobbi szinten röplabdáztam, azóta pedig főként edzőteremben szoktam edzeni, így a sport nagyon közel áll hozzám.”

Anna úgy érzi, ilyen rövid idő alatt sikerült akadémistáinkkal szót értenie.

„Nagyon aranyosak a lányok, hamar megtaláltam velük a közös hangot – mondta el gyógytornászunk. – Ebben az is segít, hogy van tapasztalatom ezzel a korosztállyal, korábban is dolgoztam már fiatalokkal.”

Anna csoportos, illetve fakultatív illetve egyéni prevenciós edzéseket (mobilizációs, stabilizációs feladatok), továbbá a sérült játékosoknak rehabilitációs tornákat tart.

Kiemelt partnereink