Induljon jól az év!

Első idei bajnoki mérkőzésére készül Kudor Kitti NB I/B-s együttese, amely a Kecskemét ellen lép idegenben pályára pénteken. Fontos lenne egy jó évkezdet!

Majdnem egy hónap telt el a legutóbbi bajnoki mérkőzés óta, a Vasas ellen egy szoros vereséggel zárták 2022-t akadémistáink. A két ünnep között több lehetőség nyílt a pihenésre is.

„Sikerült kipihennem magam az ünnepek alatt – mondta el Dorota Bacenkova. – Voltam otthon, a családommal sok időt töltöttem,  de jó érzés volt visszatérni a csapathoz.”

Az idei év első bajnoki mérkőzését a Kecskemét ellen játsszák a mieink. Pénteki ellenfelünk korábban szerepelt az első osztályban is, az idei szezonban eddig három pontot szerezve utolsó helyen áll a másodosztályban. Hazai pályán több csapat dolgát is megnehezítették a kecskemétiek, a Pénzügyőr ellen sikerült nyerniük is, de a legnagyobb bravúrt az Eszterházy SC ellen érték el, Egerben döntetlent játszottak.

„Személy szerint nehéz meccsre számítok – osztotta meg várakozásait Dorota Bacenkova. – Ha jó formában játszunk, akkor megszerezhetjük a nagyon fontos két pontot!”

A Kecskeméti NKSE–DVSC SCHAEFFLER U19 NB I/B-s mérkőzés 2023. január 13-án 18:30-kor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban, Kecskeméten.

Kiemelt partnereink