Hazai debütálás

A Ferencváros U19 ellen kezdi meg szereplését az idei NB I/B-s szezonban Győrvári Viktor együttese.

Nyáron új csapat épült, már ami az NB I/B-ben szereplő ifjúságiakat illeti. Győrvári Viktor lett az együttes vezetőedzője, a versenykiírás szerint – két darab, 2004-ben született túlkoroson kívül – 2005. január 1. után született játékosok alkothatják az akadémiai együttes keretét a másodosztályban. Sok új játékos érkezett, az egyik közülük Szalai Petra, aki Érdről került kölcsönszerződéssel Debrecenbe.

„Nagyon jól érzem magam – adott gyors helyzetjelentést egyik újoncunk, Petra. – Szerintem jó kis csapat állt össze, sok az új játékos, de úgy érzem, hogy egyben vagyunk!”

A nyáron nem tétováztak a hölgyek, nyolchetes felkészülést vezényelt Győrvári Viktor, megspékelve több edzőmérkőzéssel. Ezeken a találkozókon mutatott forma biztatónak tűnik, hiszen öt győzelem mellett, mindössze az Eszterházy elleni, idegenbeli meccsen találtak legyőzőre akadémistáink. Reméljük, ez a jó forma a szezonban is jellemző lesz!

„Jól sikerültek a felkészülési mérkőzések, így önbizalomból nincs hiány – mondta el a jobbátlövő. – Mindenki teljes gőzzel ment előre, meg akarta mutatni, mit tud, az edzőnk is megismert minket. Volt több csapatprogramunk is a nyáron, voltunk biciklitúrán, összeültünk beszélgetni is többször, így megtaláltuk a közös hangot, így a pályán is jól tudtunk eddig teljesíteni.”

Az első fordulóban a Ferencváros hasonszőrű fiataljaival csapnak össze a mieink. Ez a párosítás mindig különleges, nagy presztízzsel bír, ez most sincs másképp.

„A felkészülési mérkőzésen kétszer is találkoztunk velük, jól ismerjük őket – árulta el a korábban a Ferencvárosban is megfordult játékos. – Szerintem van esélyünk itthon tartani a két pontot! Védekezésben jobban oda kell figyelnünk, de egyre jobb szokunk össze.”

Az DVSC SCHAEFFLER U19–FTC U19 NB I/B-s mérkőzést 2023. szeptember 2-án 16 órai kezdettel rendezik meg a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A belépőjegy 500 forintba kerül, a felnőtt mérkőzésekre szóló bérletek az előző évhez hasonlóan érvényesek a másodosztályú találkozókra.

Kiemelt partnereink