Hazai bemutatkozás felemás mérleggel

Az első mérkőzésen rangadót vesztett az egyik szegedi, majd kiütéses győzelmet aratott a másik szegedi csapat ellen Márián Blanka U15-ös együttese hazai pályán.

Rögtön egy erős ellenféllel, a tavalyi szezonban ebben a korosztályban érmes PC Trade Szegeddel hozta össze a sors akadémistáinkat az első mérkőzésen. Jól kezdtük a találkozót, Lovász Kriszta betörésével 4-2-re vezettünk, ám a védekezés nem nagyon akart összeállni. A félidő végéig fej-fej mellett haladtak a felek, az utolsó másodpercekben szerzett találattal egygólos szegedi vezetés huszonöt perc után. Hiába Balog Réka és Zákányi Janka eredményes játéka, majdnem húsz percig csak ők szereztek gólt a mieink részéről, így az ellenfél meglépett négy góllal. Habár sikerült faragni a hátrányból az utolsó percekben, két gól megmaradt, így a vendégek örülhettek az első mérkőzésen.

U15 I. osztály, Alapszakasz, 1. mérkőzés, Debrecen:

DVSC SCHAEFFLER–PC Trade Szeged 20–22 (11–12)

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D., Jeszenszki P. 1, Fehér A. 1, Nagy N. 2 (1), Uj F. 2, Szinay S., Zákányi J. 5, Litschauer N. 1, Lovász K. 1, Balog R. 5, Oláh L. 2, Pásztor G. Edző: Márián Blanka.

A második találkozó már könnyebbnek ígérkezett, a Tisza Volán ellen játszottak akadémistáink. Már az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy melyik az erősebb csapat, a mieink az első mérkőzés utáni kisebb csalódottság miatt extra motivációval léptek pályára. Könnyen mentünk át a szegediek védekezésén, voltak szép megoldások, mint például Litschauer Nikol átlövései, vagy Lovász Kriszta betörései, továbbá mindkét kapusunk jól védett. A félidő második felében Oláh Lotti és Jeszenszki Petra voltak nagyon aktívak, továbbá a magas hőfokon pörgő, nagyon eredményesen játszó Szinay Sarolta. Minden játékos hozzátett a játékhoz, minden mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt, a kapusok pedig stabilak voltak. Számolatlanul lőttük a gólokat, főleg gyors ellentámadásból, a vége kiütéses siker lett, egy találat hiányzott a gól/perc mutatóhoz.

A hazai fordulót nem kezdték jól a mieink, hiszen rangadót vesztettek a jó erőkből álló és összeszokott PC Trade Szeged ellen, ám a másik szegedi együttessel szemben nagy motivációval léptek pályára.

U15 I. osztály, Alapszakasz, 2. mérkőzés, Debrecen:

Tisza Volán SC–DVSC SCHAEFFLER 12–59 (7–32)

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D. 3, Jeszenszki P. 7, Színay S. 10, Nagy N. 3 (1), Zákányi J. 7, Litschauer N. 7, Lovász K. 5, Balog R. 5, Oláh L. 4, Pásztor G. 4, Éles L. 3, Fehér A. 1. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Kezdetnek jó volt mindkét mérkőzés, úgy gondolom. Az első találkozó nagyon tanulságos volt, egy sokkal összeszokottabb csapat ellen játszottunk. Ebből a meccsből sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amely további munkára fogja sarkallni a csapatot. A második összecsapáson kiemelném a mentalitás, amely pozitív volt, hiszen végig komolyan vettük, koncentráltak voltunk.

Kiemelt partnereink