Harcos győzelem

Harcos mérkőzésen nyertek nyolc góllal a Kállósemjén SZSE ellen akadémistáink az NB II. harmadik fordulójában.

Egy győzelemmel a háta mögött érkezett Győrvári Viktor együttese a Kállósemjén SZSE elleni idegenbeli találkozóra, amelyet az NB II harmadik fordulójában rendeztek meg. Ellenfelünk két sikert kezdte a szezont, Balmazújvároson, majd hazai pályán a Hajdúböszörmény ellen is győztek.

Nem mondhatni, hogy gólzáporral indult a találkozó, alacsonyabb tempóban kezdték meg a mérkőzést a felek. Szinay Sarolta vezetésével már 6-3-ra vezettünk a 9. percben, majd Szürös Kinga értékesített két kiváló indítást Bengi Lilitől. A 22. percben Litschauer Nikol jobbátlövő pozícióból, test mellől küldött meg egy kiváló löketet a jobb felső sarokba, ekkor már 12-7 volt az állás. Ekkor egy kicsit megállt a támadójátékunk és egy gólt lefaragott hátrányából a hazai együttes.

A második játékrész elején átlövőnk, Litschauer Nikol négyszer is betalált, majd beálló posztról és indításból is eredményes Szinay Sarolta gyarapította góljai számát, ezt a sormintát a gólszerzés tekintetében Kis Réka törte meg, aki betörésből és hétméteresből is lőtt gólt. Ebben a szakaszban érezhetően a mi akaratunk, Laluska Elza góljával már kilenccel vezettünk. Vitathatatlan tény, hogy nagy harc volt a pályán, ám az Ítéletek viharos tengerében olykor-olykor úgy érezhette magát a biztonságosnak tűnő, napsütötte parton bámészkodó egyszeri néző, hogy a játékvezetők által irányított hajó nem a megfelelő irányba halad, és ez a hánykolódás érezhetően átragadt virtuális tengerünk teljes populációjára, játékosra, edzőre és szurkolóra is. Nyolc góllal nyer Győrvári Viktor csapata, amely így második mérkőzésén is begyűjtötte a két pontot a felnőtt harmadosztályban.

NB II D. csoport, 3. forduló:

Kállósemjén SZSE–DVSC SCHAEFFLER U21 28–36 (11–15)
Újfehértó, 65 néző néző: 

DVSC
: Bengi L. – Szürös K. 2, Vincze V., Oláh L. 1, Szinay S. 10, Litschauer N. 9, Tóth F. 1. Csere: Halinda V. (kapus), Kis R. 3, Nagy B. 2, Laluska E. 4 (1), Czene P. 1, Uj F. 3. Edző: Győrvári Viktor.

MESTERMÉRLEG
Győrvári Viktor: Azon a szinten még nem tartunk, hogy a nálunk rutinosabb, kézilabdázni jobban tudó ellenfelünkre rá tudjuk kényszeríteni azt a játékritmust, amely számunkra a legkomfortosabb. Ennek okán viszonylag küzdelmes mérkőzéseket játszunk, de azt gondolom ezek a meccsek mindenképpen a javunkat szolgálják.

Kiemelt partnereink