„Happy end”!

Szoros csatában, a mérkőzésen egyszer vezetve győzött Márián Blanka együttese a XVI. Ker. ellen a serdülő másodosztályban.

A múlt héten több U15-ös korosztályú játékos belekóstolhatott a serdülőmezőnybe, sajnos az első találkozó nem sikerült úgy, ahogy tervezték a lányok. Ezúttal a fővárosba utaztak Márián Blanka tanítványai, akik a XVI. Ker. együttesével küzdöttek meg. Szoros csata volt kilátásban, ezt a várakozást igazolta is a hatvan perc. Megilletődötten kezdtek a mieink, 9-2 is volt már az ellenfélnek, ám ebből sikerült feljönni és főleg Kovács Hanna és Varga Katalin vezetésével felzárkóztak, a félidőben már csak hárommal vezettek a hazaiak. A második játékrészben már jobban indítottak akadémistáink, nem hagyták meglépni a fővárosiakat, Pócsi Enikő volt nagyon eredményes ebben a játékrészben. És a fáradozásoknak végül két pont lett a jutalma: van egy szabály a kézilabdában, aki a lefújás pillanatában vezet, az nyeri a mérkőzést! Márián Blanka csapata egyszer vezetett az egész mérkőzésen, Tóth Fruzsina góljával pedig elhozta a két pontot a fővárosból. 

Serdülő II. osztály bajnoki mérkőzés, 2. forduló:
XVI. Ker.–DVSC SCHAEFFLER 28–29 (17–14)
DVSC: Gulyás L. – Leskó D., Kovács H. 5 (2), Varga K. 5, Pócsi E. 6, Bényei E. 3, Tóth F. 3. csere: Márkus M. (kapus), Révész R. 2, Geszterédi Zs. 1, Bánkuti P. H. 2, Erdei B. 2, Prokob D. Edző: Márián Blanka 
Márián Blanka: Az első félidőben ott folytattuk, ahol az előző mérkőzésen abbahagytuk. A hozzáállásunkban kellet változtatni, illetve, hogy ne izguljanak, ezt megvalósították a mérkőzés közben. Nagyon örülök, hogy nyertünk, mert ez bizonyíték volt arra, hogy nem szabad feladni és végül csak az utolsó másodpercekben vezetve szereztük meg a két pontot!

Kiemelt partnereink