Halasztások az utánpótlásban

A DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági I. osztályban szereplő, soron következő mérkőzését elhalasztják!

A DVSC SCHAEFFLER felnőtt együttesénél pozitív koronavírus tesztet produkált egy játékos, így a csapat tagjai és a stáb tíz napig járványügyi megfigyelés alatt lesz. Tekintettel arra, hogy a felnőtt keretben több olyan kézilabdázó van, aki még ifjúsági korú, ezért klubunk kérte a péntekre kiírt Kecskemét elleni ifjúsági első osztályú, illetve a szombatra tervezett Füzesabony elleni NB II-es mérkőzések elhalasztását, amelyeket az ellenfelek is elfogadtak, így a szövetség későbbi időpontot fog kijelölni a találkozók lejátszására.

Lesznek mérkőzések

A halasztások mellett négy mérkőzést vívnak akadémistáink. Október 9-én, pénteken a Csapó Erika vezette ifjúsági másodosztályban szereplő együttes az Eszterházy SC ellen mérkőzik pénteken, 12 órai kezdettel, majd ezt követi egy serdülő első osztályú találkozó, Márián Blanka lányai a Szeged KSZSE-t fogadják 14 órától. Október 10-én, szombaton ifjúsági harmadosztályú mérkőzést vívnak akadémistáink Füzesabonyban, majd következik a felnőtt mérkőzés, az NB II-ben, ugyanezen párosítással. Fábián Dávid serdülőcsapata zárja a sort a hétvégén, ők a Hatvani KSZSE-t fogadják 11 órától.

Akadémistáink hétvégi hazai mérkőzéseinek helyszíne a Hódos Imre Rendezvénycsarnok, a találkozók zárt kapuk mögött zajlanak.

A DVSC Kézilabda Akadémia hétvégi programja:

Péntek:
12:00: Ifjúsági II. 4. forduló: DVSC SCHAEFFLER II. – Eszterházy SC
14:00: Serdülő I. 5. forduló: DVSC SCHAEFFLER – Szeged KSZSE

Szombat:
15:00: Ifjúsági III. 1.forduló: Villanyász Füzesabony – DVSC SCHAEFFLER IV.
17:00: NB II. Észak-Keleti csoport: Füzesabony SC – DVSC SCHAEFFLER U22

Vasárnap:
11:00: Serdülő III. 5. forduló: DVSC SCHAEFFLER III. – Hatvani KSZSE

Kiemelt partnereink