Győztes rajt

Végig szoros volt a Mátészalka elleni, szezonbeli első NB II-es találkozó, végül egy góllal győztek idegenben akadémistáink.

Elkezdődött a mieink számára is az NB II. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is edzőthetnek a felnőtt harmadosztályban fiataljaink. Az első mérkőzést Mátészalkán vívtuk meg, ahol nem könnyű nyerni.

Igencsak beindították a rakétákat a csapatok, már, ami a góllövést illeti. A hatodik percben már 4-3-ra vezettek a hazaiak, sajnos a védekezésünk nem igazán állt össze. Jobban kezdték a mérkőzést a vendéglátók, a 10. perc végén már 8-5-re vezettek. Litschauer Nikol átlövéseivel – ötször talált be szűk tíz perc alatt – tartottuk a lépést, majd Szürös Kinga ziccerével vezettünk először. Hátul továbbra sem működtek jól a dolgok, így hiába sikerült 17-szer is az ellenfél kapujába találni, döntetlennel végződött az első játékrész.

Hiába kezdtük jobban a második játékrészt, nem igazán sikerült meglépni a lelkesen játszó Mátészalkától. Nagy harc folyt a pályán, Nagy Borbála pedig két átlövése kicsit javított a kedélyállapoton. Nem adta a győzelmet könnyen a szabolcsi együttes, sőt a második félidő közepére kétgólos előnyt alakítottak ki. Ekkor megrázták magukat akadémistáink és Kis Réka nagyon fontos találatával már nálunk volt az előny. Néhány jó védekezés, amelyből tudtunk gyorsan indulni, és hat perccel a vége előtt Keller Petra lövése után már öt volt ide. Litschauer Nikol találata gyakorlatilag eldöntötte a találkozót, végül egyel nyertünk Mátészalkán.

Nem ezen játszották legjobb mérkőzésüket a mieink, ám a két pontot begyűjtötték és  győzelemmel rajtoltak az NB II-ben!

NB II D. csoport, 1. forduló:

Mátészalkai MTK–DVSC SCHAEFFLER U21 33–34 (17–17)
Mátészalka, 150 néző néző: 
DVSC
: Kovács N. – Keller P. 5, Vincze V. 2 (1), Nagy B. 3, Litschauer N. 11 (1), Szinay S. 5 Czene P. 1. Csere: Szabó D. (kapus), Kis R. 4, Uj F., Szürös K. 1, Pál A. 2. Edző: Győrvári Viktor.

MESTERMÉRLEG
Győrvári Viktor: Nagyon gyengén játszottunk, nagyjából öt percig küzdöttünk olyan szinten, ami ettől a csapattól elvárható. A mérkőzés egyetlen pozitívuma a győzelem!

Kiemelt partnereink