Győztes búcsú

Néhány akadémistának ez volt az utolsó hazai mérkőzése, győztesen búcsúztak U19-eseink!

Az már korábban eldőlt, hogy akadémistáink résztvevői lesznek a jövő hét végén, Szigetszentmiklóson megrendezendő Final Fouron. Egy mérkőzés volt hátra a szezonban, a Vác elleni, hazai találkozó.

Már ez első percekben lehetett érzékelni, hogy a mieink fogják irányítani a mérkőzést, Helm Boglárka kezdett lendületesen, de Fodor Veronikát is könnyen meg lehetett találni, a beálló pedig többnyire eredményes volt hat méterről. A sérülésből visszatérő Rácz Panna is szép gólokat szerzett a szélről, Balogh Rebeka pedig átlövésekből. Hermann Zille is kétszer betalált, második góljával már hét gól volt a különbség. Még tovább tudtuk növelni előnyünket, így a szünetre hétgólos vezetéssel fordulhattak a mieink.

Poczetnyik Dóra góljai adták meg a második játékrész alaphangját, éppen az ő találata után vezettünk először tíz góllal. A következő percekben még sikerült tizenegyre is feltornázni a differenciát, ám a védekezés hatékonysága ezúttal elmaradt a megszokottól, tovább nem nőtt a két csapat közötti távolság. A hajrára a lényegi kérdések eldőltek, végül kilencgólos győzelemmel zárták akadémistáink az alapszakaszt.

Néhány játékosunknak számára különleges volt ez a mérkőzés, hiszen máshol folytatják pályafutásukat, a csapat győzelemmel és egy-egy kedves ajándékkal búcsúzott a lányoktól.

Nekik sok siker kívánunk a továbbiakban, ám előtte még vár rájuk (is) egy nagyon fontos feladat: a szigetszentmiklósi négyes döntő!

U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 26. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Váci NKSE 41–32 (22–14)

DVSC: Lakatos R. – Rácz P. 2, Ferenczi L. 7, Fodor V. 5 (1), Poczetnyik D. 7 (1), Helm B. 5, Eszenyi G. 5. Csere: Kovács N. (kapus), Kelemen D. 4 (1), Balogh R. 4, Koczka L., Hermann Z. 2.

Győrvári Viktor: Megpróbáltunk alapvető páros kapcsolatokat és alapjátékokat gyakorolni, ezeket több-kevesebb siker övezte, de nem ez volt a legjobb mérkőzésünk.

Kiemelt partnereink