Győzelem a rangadón

Kiváló védekezés és kapusteljesítmény, könnyed győzelem a nagy rivális Dunakanyar Kézilabda Akadémia ellen az ifjúsági első osztályban.

A tabella második és harmadik helyezettje találkozott egymással az ifjúsági első osztályban, Vácon. Rangadóhoz méltóan kezdődött a mérkőzés, mindkét együttes sokat idegeskedett támadásban, így öt perc alatt csupán egy gól esett. Nehezen törtük fel az ellenfél védelmét kezdetben, tíz perc után 4-2-re vezettek a házigazdák. Ekkor másik fokozatba lépett együttesünk, Lakatos Petra vezérletével gyorsan fordítottunk, ehhez kellett az is, hogy Torda Vanessa ziccereket és átlövéseket is hárítson! Silye Nanda és Panyi Anna is szép átlövésekkel vétette észre magát, de Csernyánszki Lilire is lehetett számítani, ő állította be a félidei eredményt (7-13), öt perccel a játékrész vége előtt.

 

Bár a második félidő eleje a hazaiaké volt, négy gólnál nem tudott közelebb zárkózni a Dunakanyar Kézilabda Akadémia. Silye Nanda pedig ott folytatta, ahol abbahagyta az első félidőben, nagyszerű gólokat szerzett hol átlövésből, hol betörésből! Eközben Csernyánszki Lili olyan finomságokat mutatott meg, mint egy „no look” passz Fodor Verának, vagy egy sistergős bomba a bal felső sarokba! Magabiztosan vezettek a mieink, padról érkezők is hozzá tudtak tenni jó megmozdulásokkal a csapat játékához! Az egész mérkőzésen kiválóan védő Torda Vanessát pedig Reszegi Eszter váltotta, ő is több védést mutatott be a pályán töltött ideje alatt. További szép megoldásoknak örülhettünk, mint például Kelemen Dorina és Balogh Rebeka átlövésének. Bár a végén kicsit kiengedtünk, így is hatgólos sikert arattunk a jó erőkből álló Dunakanyar KA otthonában.

Magabiztosan teljesítette a váci túrát az ifjúsági együttes, amely így megerősítette helyét a tabella második pozíciójában.

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 16. forduló:

Dunakanyar KA–DVSC SCHAEFFLER 22–28 (7–13)
DVSC: Torda V. – Szabó F. 3, Silye N. 7, Lakatos P. 3, Fodor V. 1, Panyi A. 3, Csernyánszki L. 6 (2), Makó Z. Csere: Reszegi E. (kapus), Kelemen D. 1, Bákonyi L. 1, Balogh R. 1, Tóth G., Kiss L. 1. Edző: Kudor Kitti.
Kudor Kitti: Kicsit idegesen kezdtük a mérkőzést, néhány pontatlanság csúszott a játékunkba. A védekezésünknek és a kapusteljesítményünknek köszönhetően hátul végig stabilak voltunk, támadásban pedig a megbeszélt taktikai elemeket jól valósították meg a lányok.

Kiemelt partnereink