Gólzáporos győzelem

A félidei hétgólos vezetést még tizeneggyel megtoldotta, magabiztosan győzte le a Kisvárdát Győrvári Viktor U17-es együttese.

A Kisvárda U17-es együttese ellen egyértelműen a győzelem megszerzése volt a cél. Gólzáporral indítottak a fele, szerencsére 2-2 után inkább a mieink voltak eredményesek, Réti Bíborka betörésével már 6-2-re vezettünk. A nyitott védekezés nem ízlett a vendégeknek, mi pedig a szerzett labdákból tudtunk indulni, így született meg a tizedik debreceni találat Szürös Kinga révén. Jöttek a fiatalok, Litschauer Nikol nagy góllal indított, de Jeszenszki Petra is hamar betalált. Egy kisebb felzárkózási kísérlet után újra növeltük az előnyt, Jeszenszki Petra és Nagy Hanna közreműködésével, valamint a jól védő Bengi Lili védéseivel.

A hétgólos félidei előnyt hamar sikerült tovább növelni, Réti Bíborka hetesével már tízzel vezettünk. Egyre nyílt az olló, Szürös Kinga már a harmincadik találatunkat szerezte a 45. percben. Ismét jöttek a fiatalok, akik ügyes megoldásokat mutattak be. Nagy támadásszámmal ment végig a mérkőzés, így nem csoda, hogy több mint 70 gól esett. Jeszenszki Petra állította be végül a 45-27-es végeredményt.

U17 I. osztály bajnoki mérkőzés, 11. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Kisvárda 45–27 (18–11)

DVSC: Bengi L.  – Szürös K. 6, Vincze V., Tóth N. 5, Réti B. 4 (1), Solymosi Zs. 2, Tóth P. 4. Csere: Halinda V., (kapusok), Nagy H. 3, Litschauer N. 5, Oláh L., Jeszenszki P. 7, Tóth F. 3, Varga K. 6 (1).

Győrvári Viktor: A szándék az volt, hogy az „idősebb” játékosokat pihentessük az U19-es mérkőzésre, ezt sikerült megvalósítani. A fiatalabbak jól vállaltak felelősséget, jó ritmusban kézilabdáztak, talán az U15-ös játékosok kissé bátortalanok voltak, de összességében rájuk sem lehetett panasz. Nagyarányú győzelmünk nem forgott veszélyben.

Kiemelt partnereink