Gólfesztivált rendeztek

Gólzáporos győzelmet aratott U17-es együttesünk, amely az MTK-t győzte le 44 góllal.

Az első fordulóban a Vasas ellen győztek Győrvári Viktor tanítványai, akik ezúttal ismét egy fővárosi együttes, az MTK ellen mérkőztek meg. Bár az első percekben még tartotta a lépést az ellenfél a mieinkkel, Réti Bíborka góljaival megléptünk. Érezhetően nem egy sebességfokozaton kézilabdázott a két csapat, sorba érkeztek a debreceni találatok, Bristyán Dorina átlövésével már tíz volt közte a 18. percben. Halinda Viola pedig jó teljesítménnyel szállt be, nyolc perc alatt gólt sem kapott, az egész mérkőzésen pedig majdnem 60 %-os hatékonysággal védett! Szebbnél-szebb akciót vezettek már az első félidőben is a mieink, nem csoda, hogy tizenhét gólos debreceni vezetést mutatott az eredményjelző harminc perc játék után.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, sőt még növelni is tudták a tempót a mieink. Üde színfolt volt Varga Kata játéka (13 gólt szerzett!), aki nagyon jól elővételezte a vendégek passzait és többször is labdát szerzett, de örömteli volt látni Solymosi Zsófi átlövéseit is. A fiatalabbak is jelentősebb lehetőséget kaptam, egy játékos híján mindenkinek összejött a gólszerzés. A mérkőzés utolsó periódusában már nagyon könnyedén lőtték a gólokat akadémistáink a láthatóan hitét is elvesztő fővárosiak ellen.

Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen mindenki kellő önbizalmat szerezhetett, ráadásul végig a hatvan perc során érezni lehetett, hogy motiváltak voltak a lányok. Ebből kerekedett ki egy nagyarányú siker.

U17 I. osztály bajnoki mérkőzés, 2. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–MTK 59–15 (26–9)

DVSC: Szabó D.  – Ratalics L. 2, Tóth R. 7, Réti B. 5, Tóth N. 2, Fele P. 4, File Cs. 3. Csere: Halinda V. (kapus), Bristyán D. 9, Vincze V. 3, Varga K. 13, Solymosi Zs. 7, Tóth P. 1, Nagy H., Czene P. 3.

Győrvári Viktor: Tudtunk tétmérkőzésen olyan elemeket gyakorolni, amelyeket edzésen kevésbé, remélhetőleg később ezekből minél többet viszontláthatunk. Annak örülök, hogy végig nagy tempót mentünk, nem volt hullámvölgy a játékunkban.

Kiemelt partnereink