Fontos idegenbeli siker

Öt góllal győzte le Márián Blanka U16-os együttese a Kisvárdát idegenben.

Három mérkőzés után mindhárom kimenetelből, győzelemből, döntetlenből és vereségből is egy-egy jutott eddig U16-osainknak osztályrészül.

Jól kezdtük a mérkőzést, 3-1-re vezettünk az 5. percben, ám a következő támadások eredménytelenek voltak. A 11. percben már a hazaiak vezettek, majd Koleszár Viktória kétszer is betalált, így ismét nálunk volt az előny. A 16. perctől kezdve javult a mieink védekezése és Tábit Vivien is többször találkozott a labdával, Krasznai Dorka pedig megtalálta a réseket a kisvárdai védekezésben, így háromgólos előnnyel fordultunk a második játékrészre. A második félidő elején főleg a belső posztokról, majd Szita Jázmin és Gönczi Hanna jóvoltából a szélekről is sikerült eredményesnek lenni. Egyre is felzárkóztak a hazaiak, ám Varju Zselyke a hajrában háromszor is betalált – az utolsó ráadásul egy passzívnál elengedett lövés volt – így végül öt góllal sikerült győzni Kisvárdán.

U16 I. osztály, 4. forduló:

Kisvárda–DVSC SCHAEFFLER 20–25 (12–15)

Kisvárda, V: Pethe B., Tarnavölgyi G.

DVSC: Tábit V.  – Gönczi H. 5, Krasznai D. 5, Varju Zs. 4, Domonkos D. 1, Varga R. 1, Szita J. 3. Csere: Gonda J. (kapus), Tóth J., Dombóvári L. 2, Koleszár V. 3, Tóth G. 1, Baló-Jóna N., Papp L. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Hasznos mérkőzés volt. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, tudatosságban kell fejlődnünk. Ez a bajnokság, ezek a találkozók jó alapot szolgálnak a további javulásra.

Kiemelt partnereink