Fontos győzelem Vácon

Végig uralta a Váci NKSE elleni mérkőzést Győrvári Viktor U17-es együttese, amely végül tizenkét góllal nyert!

A Békéscsaba elleni nyolcgólos siker után Vácra látogatott U17-es csapatunk. Ez sem ígérkezett könnyű összecsapásnak, az előző fordulóban a Vác döntetlent játszott a Ferencvárossal.

Talán a Duna-part szép látványa is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon jól kezdtek a mieink, Ratalics Luca öt perc alatt egymaga szerzett három gólt. Nem tudták tartani a lépést a mieinkkel a váciak, az egyik bűnös ebben Bengi Lili volt! Következtek a Varga-percek, beállónk hat perc alatt lőtt ötöt, nem túlzás állítani: tarthatatlan volt! Rataéics Luca még hozzátett három rubrikát a góljaihoz az első játékrészben, hatgólos debreceni előny fél óra játék után.

Tóth Rebeka ragadta magához a kezdeményezést a második félidő elején, majd Bristyán Dorina találatával vezettünk először tízzel. Érezhetően nem tudott mit kezdeni az ellenfél a nyitott védekezésünkkel, ehhez ráadásul többnyire gólerős támadójáték párosult. Beállóinkat is jól tudtuk megjátszani, a két, ezen a poszton szereplő játékosunk tíz gólt szerzett. Akadémistáink még a hajrában is tudták növelni a különbséget, Szabó Dóra is nagyon jól szállt be, kiváló védéseket mutatott be. Az utolsó kilenc perc a Tóthóké volt, előbbb Norina kétszer köszönt be, majd Panna volt eredményes, 33-21-re zárva le ezzel a mérkőzést!

Nagyszerű győzelmet arattak U17-eseink Vácon, ezzel továbbra is őrzik első helyüket a bajnokságban! Csak így tovább, lányok!

U17 I. osztály bajnoki mérkőzés, 13. forduló:

Váci NKSE–DVSC SCHAEFFLER 21–33 (12–18)

DVSC: Bengi L.  – Ratalics L. 6 (1), Tóth R. 7, Bristyán D. 5 (1), Réti B. 2, Varga K. 7, File Cs. Csere: Halinda V., Szabó D. (kapus), Fekete B., Solymosi Zs. 1, Vincze V. 1 (1), Tóth N. 3, Tóth P. 1, Czene P., Nagy H. Edző: Győrvári Viktor.

Győrvári Viktor: Még jelentősebb előnyhöz jutottunk volna már az első félidőben, ha jobban koncentrálunk. Sok ziccert kihagytunk, védekezésben is többször hibáztunk. A második félidő már jobb volt, de nem ez volt a szezon legjobb mérkőzése.

Kiemelt partnereink