Fontos győzelem

A játék még itt-ott akadozott, de nagyon fontos győzelmet arattak U17-eseink a jól játszó Békéscsaba ellen.

Volt javítani valója U17-eseinknek, a Váci NKSE elleni vereség fájó volt az előző fordulóban, így a Békéscsaba ellen egyértelműen a győzelem volt a cél.

Ennek fényében jobban kezdtek a mieink, Litschauer Nikol duplázott szűk négy percen belül, majd Czene Petra kapott piros lapot, miután a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy a ziccerben lévő szélsőnek lépett alá. Ez kissé megfogta a csapatot, át is vették a vezetést a vendégek, majd időt is kért Márián Blanka. Három gólra is meglépett a Békéscsaba, Litschauer Nikol távoli lövéseivel zárkóztunk, majd Szürös Kinga egyenlített szélről a 20. percben. Jobbszélsőnk még két találatot jegyzett ebben a félidőben, a félidei eredményt pedig Varga Katalin állította be: 18-16 a mieink javára.

A második játékrészben 7-6 ellen támadtak a lilák, akik nagy harcara késztették a debrecenieket. Keller Petra ügyes megoldásokkal gólokat, Litschauer Nikol pedig a kiállítása után szemfüles módon labdát szerzett. A félidő derekánál összeállt a védekezés, Bengi Lili is bemutatott néhány fontos védést, a 49. percben Tóth Panna szélről leadott pontos lövése után hét góllal vezettünk. Ekkor még tett egy zárkózási kísérletet a vendégcsapat, ám Szürös Kinga találatával ismét hat góllal vezettünk, ekkor öt és fél perc volt hátra. A végén érezhetően mindkét csapat már fáradtabb volt, amely több hibát eredményezett. Az utolsó másodpercekben alighanem a szezon egyik legszebb gólját láthattuk, az egész mérkőzésen nagyon eredményesen játszó Litschauer Nikol nagyjából 12-13 méterről indított meg egy rakétát, elemi erővel pókhálózta ki a jobb felső sarkot! Erre szokták mondani, hogy valahogy így kell lezárni egy mérkőzést!

Ezen a találkozón nagyon fontos volt a két pont megszerzése, amely a lelkeknek is jól esett az előző, Váci NKSE elleni vereség után. Visszatértek a lányok a győztes útra, innen most már nem szabad tágítani!

U17 I. osztály bajnoki mérkőzés, 5. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Békéscsabai ENKSE 37–32 (18–16)
DVSC: Bengi L.  – Keller P. 5, Jeszenszki P. 4, Nagy B. 1 (1), Varga K. 6, Litschauer N. 9 (1), Czene P. Csere: Szinay S. 1, Szürös K. 5, Krasznai D. 3 (1), Tóth P. 1, Vincze V. 1, Kis R. 1, Lovász K. Edző: Márián Blanka.
Márián Blanka: Nagyon fontos győzelem volt, mindenkinek kellett ez a siker. Feszültek voltunk, ez hibákat szült. Összességében nem nyújtottunk jó teljesítményt, de amikor megnyugodtunk és kezdtük élvezni a kézilabdát, akkor jól játszottunk. Egyénileg is és csapat szinten is elindultunk a fejlődés útján, ebből kell továbblépni.

Kiemelt partnereink