Felejthetetlen élmény

Sok tapasztalattal gazdagodott U15-ös csapatunk, amely Prágában vett részt egy nagyon rangos nemzetközi tornán. Kevés hiányzott a nyolcaddöntőbe jutáshoz, összességében hét mérkőzésből hatot megnyertek akadémistáink.

Csütörtökön reggel indult útnak U15-ös csapatunk, amely Prága felé vette az irányt. A Prague Handball Cup idei kiírásában több mint 550 csapat szerepelt, szerte Európából. Mind a lányoknál, mind a fiúknál öt-öt korcsoportot hirdettek meg, akadémistáink a 2008. január 1. után született játékosok számára szóló „C” korcsoport küzdelmeiben kezdték meg a versenysorozatot.

Nagy volt a drukk a lányokban, akik először mérettették meg magukat nemzetközi tornán, de már az első mérkőzésüket sikerült megnyerni nagy fölénnyel a nemzetközi porondon! A cseh Havlickuv Brod, majd ugyanazon a napon a szlovén Koper ellen is nagy arányban győztek akadémistáink. A Sokol Pisek ellen már nehezebb dolga volt a mieinknek, ám a második félidőben sikerült a mi javunkra fordítani a találkozót. A második napra két csoportmérkőzés maradt, a német Forst United ellen, majd a szlovák Topolcany ellen megszereztük a két pontot, egyik esetben sem forgott veszélyben a győzelem. A hatfős csoportot 100 %-os teljesítménnyel abszolváltuk, így következhettek a középdöntők.

Hármas középdöntős csoportokat alakítottak ki a szervezők, amelyben két holland ellenféllel szemben kellett kivívni a playoffba jutást, azaz az első helyet. Az első meccsen hamar érvényre juttattuk fölényünket, a mérkőzés további részében a gólkülönbség volt a kérdés, a győztes kiléte már nem. Következett a csoportdöntő, amelyet a VOC Amsterdam ellen játszottunk. Jól kezdtük az összecsapást, ám ellenfelünk is megmutatta tudását, így fej-fej mellett haladtak a felek. Magas tempójú és színvonalú találkozó volt, amelyet a hollandok drámai körülmények között végül egy góllal nyertek meg. Sajnos ezzel az egygólos vereséggel búcsúztunk a további küzdelmektől, holott a hét mérkőzésből hatot megnyert Márián Blanka együttese.

A hetvenkét csapatos C korosztály küzdelmeit a zsolnai HK Zilina együttese nyerte meg szétlövéssel a Kispesttel szemben, szintén drámai végjátékban! A döntőket hétfőn rendezték meg minden korosztályban, egy helyszínen, ahol telt ház és igazi, showelemekkel tarkított mérkőzéshangulat várta a finalistákat!

Hét mérkőzés játszottak U15-öseink a tornán, különböző kézilabdakultúrákkal ismerkedtek meg, nemzetközi kapcsolatokat alakíthattak ki, továbbá felfedezhették a színes történelmet magáénak tudható Prága városát! A meccsek mellett volt idő tehát város nézni, sőt minden játékos belekóstolhatott kicsit az idegenvezetői létbe is, hiszen mindenkinek jutott egy-egy nevezetesség, amelyet bemutatott.

Alighanem egy életre szóló élményekkel gazdagodott a csapat, amely nagyon jól helyt állt a nemzetközi mezőnyben és ügyesen megoldotta „idegenvezetői” feladatát is!

Prague Handball Cup, csoportmérkőzések:

TJ Jiskra Havickuv Brod–DVSC SCHAEFFLER 11–27

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D. 1, Jeszenszki P. 5, Nagy N. 2, Kis N., Uj F. 2, Zákányi J. 1, Litschauer N. 2, Lovász K. 3, Keller P. 4, Kis R. 3, Szinay S. 3, Pásztor G. 1. Edző: Márián Blanka.

ZURD Koper–DVSC SCHAEFFLER 8–21

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D., Jeszenszki P. 5, Nagy N., Kis N., Uj F., Zákányi J. 2, Litschauer N., Lovász K. 4, Keller P. 3, Kis R. 2, Szinay S. 3, Pásztor G. 2. Edző: Márián Blanka.

DVSC SCHAEFFLER–Sokol Pisek 15–10

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D. 1, Jeszenszki P. 2, Nagy N. 3, Kis N., Uj F. 1, Zákányi J. , Litschauer N. 3, Lovász K., Keller P. 4, Kis R., Szinay S., Pásztor G. 1. Edző: Márián Blanka.

Forst United–DVSC SCHAEFFLER 15–20

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D. 3, Jeszenszki P. 2, Nagy N. 1, Kis N., Uj F. 1, Zákányi J. 2, Litschauer N. 3, Lovász K. 2, Keller P. 4, Kis R., Szinay S. 1, Pásztor G.. Edző: Márián Blanka.

DVSC SCHAEFFLER–SKP Topolcany 19–16

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D. 5, Jeszenszki P. 4, Nagy N. 1, Kis N., Uj F., Zákányi J. 1, Litschauer N., Lovász K., Keller P. 3, Kis R. 4, Szinay S., Pásztor G. 1. Edző: Márián Blanka.

Prague Handball Cup, középdöntők:

DVSC SCHAEFFLER–WPK/Westlandia 25–8

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Jeszenszki P. 4, Nagy N. 1, Kis N. 1, Uj F. 1, Zákányi J. 1, Litschauer N. 5, Lovász K. 6, Keller P. 2, Kis R. 2, Szinay S. 2, Pásztor G. Edző: Márián Blanka.

VOC Amsterdam–DVSC SCHAEFFLER 14–13

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D., Jeszenszki P. 5, Nagy N., Kis N., Uj F., Zákányi J. 3, Litschauer N. 3, Lovász K. 1, Keller P. 1, Kis R., Szinay S., Pásztor G. Edző: Márián Blanka.

Szakmai stáb: Márián Blanka (edző), Kalocsai Erika (kapusedző), Volf Rajmund (masszőr)

A csapatot a kispadról Balog Réka és Réz Dorina biztatta, sérülés miatt Oláh Lotti sajnos nem tarthatott a többiekkel, ám a lányok gondoltak rá is, hiszen kivitték kulacsát, amelyre ráragasztották nevét és mezszámát!

Márián Blanka: Egy nemzetközi szereplés, különböző kézilabda kultúrák megismerése, a sorozatterhelés és az ebből adódó fizikai és szellemi fáradtság olyan ismeretszerzést biztosított, amit az otthoni bajnokságban nem tudtunk volna megszerezni. Csapatunk számára fontos, hogy játékosaink a korai sportéletkorban ebben már tapasztalathoz jussanak, melyet a későbbi karrierjük során tudják majd nagymértékben hasznosítani.

Kiemelt partnereink