Elúszott esély

Kiegyenlített első félidő után rossz második játékrészt produkált, hétgólos vereséget szenvedett U19-es együttesünk. Ami a legrosszabb, az ellenfél akarati tényezőkben is jobb volt…

Kard ki kard! Mondhatjuk a Ferencváros elleni U19-es bajnoki mérkőzésre, hiszen a két együttes ugyanannyi ponttal állt négy mérkőzéssel a vége előtt, így minden bizonnyal ez a találkozó dönt a  csoportelsőségről. Amelynek, mint tudjuk az a jelentősége, hogy a Nyugati-csoportból bekerülő második helyezett ellen vívhatja az elődöntőt a Final Four-ban.

Jól kezdtek a mieink, főleg a védekezés állt össze, Fodor Veronika góljával pedig 4-2-re vezettünk hat perc után. A következő három találat Nagy Nórához fűződik, az egész mérkőzésen egyértelműen ő volt a góllegveszélyesebb játékosunk. Lakatos Réka is szép védésekkel járult hozzá a csapat teljesítményéhez, Fodor Veronikát pedig továbbra is jól játszottuk meg, harmadik találatával 8-7-re vezettünk. Megsüvegelendő Ratalics Luca teljesítménye, aki mai két mérkőzésen 118 percet a pályán töltött (egy kétperces kiállítás miatt „pihenhetett csupán, így is kilenc lövésből nyolc gólt lőtt, emellett labdát is szerzett), éppen ő alakította 10-8-ra az eredményt egy szemfüles találattal, ám néhány percen belül egyenlítettek a zöld-fehérek. Döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második félidőben magához ragadta a kezdeményezést – sajnos nagyon rossz ezt így kimondani – az akarati tényezőkben ezúttal jobb Ferencváros… Nem tudtuk megakadályozni a vendégek gólszerzési kísérleteit, a mieink oldaláról pedig csupán Nagy Nóra, illetve periódusokat tekintve Poczetnyik Dóra tudott gólveszélyes lenni. Ferenczi Lili találatával még egy gólra zárkóztunk, sőt Kovács Noémi védéssel szállt be, ám ekkor mintha kihúzták volna a talajt a mieink lába alól. Sorba jöttek a ferencvárosi gólok, ráadásként Kelemen Dorina megkapta harmadik kétpercesét, a végleges kiállítás sorsára jutva. Ez tovább mélyítette a két együttes közötti távolságot, hétre nőtt a különbség. Sajnos a második félidőben nagyon nagy különbség volt a két csapat között és elsősorban akarati, mentális tényezők terén… Ez a társaság már többször bizonyította idén, hogy képes egyként harcolni és jól kézilabdázni, ezúttal viszont ettől messze volt, így hétgólos vereséget szenvedett a jó erőkből álló nagy rivális, Ferencváros ellen!

Ezzel nagy valószínűséggel oda a csoportelsőség, ahhoz a Ferencváros botlásai kellenek. A hátralévő mérkőzéseken be kell biztosítani a második helyet!

U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 23. forduló:

DVSC SCHAEFFLER-Ferencvárosi TC 24–31 (14–14)

DVSC: Lakatos R. – Ratalics L. 2, Fodor V. 3, Kelemen D., Poczetnyik D. 5 (2), Nagy N. 11 (4), Eszenyi G. Csere: Kovács N., (kapus), Balogh R., Varga K., Ferenczi L. 2.

Győrvári Viktor: A mérkőzésen bizonyos periódusait eltekintve nem találtuk a játék ritmusát. Sem támadó, sem védőjátkunban nem jelent meg az a fajta kiemelkedő csapatszellem, ami egyébként ezt a társaságot jellemzi.

Kiemelt partnereink