Ellentétes félidők

Kissé kényelmes első játékrész után a második félidőben érvényesítette a papírformát, nyolc góllal legyőzte a Békéscsabát Győrvári Viktor U17-es együttese.

Immáron biztos csoportelsőként utazott Békéscsabára U17-es csapatunk. Ennek ellenére jól kezdtek a mieink, Solymosi Zsófi góljával már 6-3 volt ide, hat perc után. Nem sikerült azonban tovább növelni az előnyt, sőt, a lelkes békéscsabaiak hamarosan egyenlítettek. Szürös Kinga célzott pontosan a szélről, ezzel vettük vissza vezetést, és Bristyán Dorina találatával ismét hárommal vezettünk. Jól játszottuk meg a beállót, Tóth Norina, majd Varga Katalin is rendre gólt szerzett, vagy hétméterest harcolt ki. Sok hiba csúszott a védekezésbe, sokszor „elváltották” magukat akadémistáink, rendre gólt szereztek a lilák. Tóth Rebeka jól kamatoztatta harcosságát, góljával már négy is volt közte, ám az utolsó percekben érthetetlen rövidzárlat következett, egyre zárkózott a Békéscsaba az első félidő végére.

Sajnos a második játékrész eleje sem sikerült túl jól, helyzeteket hibáztunk, így tartotta a lépést a házigazda. Réti Bíborka cselezte be magát, majd lőtt gólt, ezzel újra előny itt és innentől kezdve elindult valami. Bristyán Dorina és Tóth Norina vezetésével a következő percekben hatra növeltük az előnyt, így fordultunk az utolsó tíz percre. Ebben a szakaszban még jobban tudtunk érvényesíteni fölényünket, és Halinda Viola néhány védése is kellett ahhoz, hogy végül nyolc góllal győzzük le a viharsarkiakat. Ebben a harminc percben már sokkal koncentráltabban és jobban kézilabdáztak a lányok, így megérdemelt sikert arattak!

U17 I. osztály bajnoki mérkőzés, 25. forduló:

Békéscsabai ENKSE–DVSC SCHAEFFLER 30–38 (19–20)

DVSC: Bengi L.  – Szürös K. 2, Réti B. 3 (1), Solymosi Zs. 3 (1), Tóth N. 7, Tóth R. 7 (2), Tóth P. 1. Csere: Halinda V. (kapusok), Tóth F., Bristyán D. 9 (2), File Cs., Varga K. 6, Vincze V.

Győrvári Viktor: Ugyan jól kezdtük a mérkőzést, de ellenfelünk rátalált a védekezésünk gyenge pontjaira, amit nagyon jól ki is használt. Sajnos a motivációs szintünk a mérkőzés első felében nem volt megfelelő, ennek következtében sokáig szoros volt a találkozó. A második félidőben már megfelelő szinten kézilabdáztunk, de sokkal több energiát emésztettünk föl, mint amire szükség lett volna!

Kiemelt partnereink