Elképesztő bravúr!

Óriási bravúrt hajtott végre Kudor Kitti együttese, amely legyőzte a harmadik helyezett Szombathely együttesét!

Az őszi szezonban nagy vereségbe futottak bele akadémistáink, igaz akkor sokan hiányoztak a mérkőzésről. Ezúttal is volt egy-két hiányzó, ám jó hír, hogy Panyi Anna újfent pályára léphetett.

Jól kezdtek a mieink, szélsőgólok után maga Torda Vanessa volt eredményes üres kapura, három perc után 3-1 ide! Ekkor sebességet váltottak a vendégek, a 12. percben már ők vezettek három góllal. Elképesztően nagy küzdelem folyt a pályán, ezt több esetben is kétperces kiállításokkal honorálták a játékvezetők! Ritka alkalom, hogy bő negyedóra alatt mindkét kapus betaláljon, Reszegi Eszter találatával egy gólra zárkóztunk. Helm Boglárka két gólt is lőtt, majd Nagy Nóra állította be a félidei eredményt: 15-14 a mieinknek!

A második játékrész elején egyszer vezettünk két góllal, ám ezentúl fej-fej mellett haladt a két fél. Továbbra is kemény ütközések és nagy harc jellemezte a találkozót, ám hiába tett szert kétgólos előnyre a szombathelyi csapat, Kostyó Panni góljával ismét döntetlen állás. Ekkor megint a vendégek vették át a vezetést, két góllal ismét, Fodor Veronika második góljával egy gól volt a különbség. Panyi Anna volt ekkor az együttes vezére, gólokkal és jó védekezéssel járult hozzá a jó teljesítményhez. Ötödik góljával már kettő góllal vezettünk hat perccel a vége előtt! Rengeteg hibát hozott mindkét oldalon a hajrá, amely az idegességből fakadt, ám bő egy perccel a vége előtt Kostyó Panni végleg eldöntötte a két pont sorsát!

Elképesztő bravúrt hajtottak végre akadémistáink, akik teljesen megérdemelten győzték le a tavaly még elsőosztályú Szombathely együttesét!

Szép volt, lányok!

NB I/B. bajnoki mérkőzés, 26. forduló:
DVSC SCHAEFFLER U19–Szombathelyi KKA 31–28
 (15–14)
Debrecen, 110 néző: V: Dulai Á., Pisák B.

DVSC: Torda V. – Kiss Cs. 3, Kelemen D. 2, Csernyánszki L. 6, Kostyó P. 3, Nagy N. 5 (2), Makó Z. 1. Csere: Reszegi E., Lakatos R. (kapus), Panyi A. 4, Helm B. 3, Bacenkova D., Fodor V. 2, Balogh R. Edző: Kudor Kitti

SZOMBATHELY: Christie D. – Varga N., Szmolek A. 2, Kulcsár D. 1, Balogh P. 1, Pődör R. 11, Pődör B. 8 (4). Csere: Balogh J. (kapus), Horváth Anna 4, Tanaskovic K., Győri V. 1.  Edző: Pődör Zoltán.

Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Óriási bravúrt hajtottunk ma végre a harmadik helyezett Szombathely ellen. Arra kertem a lányokat, hogy bizonyítsuk be, hogy sokkal jobban vagyunk annál mint amit ősszel mutattunk Szombathelyen. Nagy küzdelem folyt a pályán, fontos volt, hogy végig közel tudjunk maradni ellenfelünkhöz. A hullámvölgyekben mindig volt valaki, aki vezérré lépett elő és a végjátékba mar előnnyel tudtunk belemenni. Ezt az előnyt sikerült is megőrizni a lefújásig. Köszönöm a csapatnak ezt a névnapi ajándékot!

Kiemelt partnereink