Egygólos vereség Szászberekben

A második félidőben futottunk az eredmény után, végül szorossá tettük, ám pontot szerezni már nem tudtunk az ENUSE elleni NB I/B-s mérkőzésen.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok az első tíz percben, mintha csak lett volna egy „elnemlépési” paktum a két fél között. Kiss Csenge duplája, majd Csamangó Lili találata azt jelentette, hogy 10-6-ra vezetnek a mieink, akik ebben a periódusban jól játszottak. A 20. perc végén piros lapot kapott a hazaiak játékosa fejre ütésért, teljesen jogosan. Ám inkább a mieinket zavarta meg ez a kiállítás, a félidő végére nemcsak egyenlített, de fordított is a hazai csapat: 13-12, 30 perc játék után.

Nem mondhatni, hogy jól sikerült a második játékrész eleje. A 43. percben már öttel is mentek a kékmezesek, az első félidőben mutatott támadójáték nyomokban sem volt észlelhető. Fodor Veronika beállógóljával négyre csökkent a hátrányunk, majd a következő időszakban ez a három-négygólos szászbereki előny volt a jellemző. A hajrához érve szépen, lassan kezdtük ledolgozni hátrányunkat, Kelemen Dorina üreskapus találatával már csak egy volt a különbség. Sajnos ennél közelebb már nem sikerült férkőzni ellenfelünkhöz, így minimális különbséggel elvesztettük ezt az összecsapást.

NB I/B., 12. forduló:

ENUSE–DVSC SCHAEFFLER U20 25–24 (13–12)
Szászberek, 150 néző: V: Gál L., Ludvig B.

ENUSE: Dobány K. –Varga V. 2, Kóka M. 6, Takács E. 6, Gazsovics V. 1, Kocsis Á 2, Bűcs V. 4 (3). Csere: Benus T. (kapus), Ádám G., Bagi K. 2. Edző: Heller Milán.

DVSC
: Lakatos R. – Kiss Cs. 5, Balogh R. 1, Baranyi D. 4 (2), Fodor V. 2, Kelemen D. 4, Véniger K. Csere: Petruska D. 1, Csamangó L. 4, Hermann Z. 1, Sipos A., Szalai P. 2, Varga K. Edző: Kudor Kitti.
Kiállítások: 8 ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3 ill. 4/2.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Jó mérkőzést játszottunk az ENUSE otthonában, sajnos a második félidő elején egy nagyobb hátrányba kerültünk, de ez nem roppantotta össze a csapatot. Felzárkóztunk és egy kiélezett végjátékot játszottunk, ahol egy-két rossz döntésnek köszönhetően nem tudtunk pontot szerezni. Az dicséretes, ahogy az egész mérkőzésen küzdöttek a lányok. Úgy gondolom, hogy ez egy hasznos találkozó volt.

Kiemelt partnereink