Ebből lehet tanulni

A másodosztályú Hajdúnánás felnőtt csapata ellen szenvedett vereséget felkészülési mérkőzésen a DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese. Ilyen kvalitású ellenfelekkel szembeni mérkőzésekből lehet, sőt, kell is tanulni!

Augusztus 2-án utazott edzőtáborba az ifjúsági együttes Hajdúnánásra. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a Hotel Mediánban szálltak meg akadémistáink, amely ezúttal is minden igényt kielégített, csakúgy, mint a tavaly átadott hajdúnánási Hódos Imre Sportcsarnok. Az edzések garmadája után edzőmérkőzésen léphettek pályára fiataljaink a felnőtt másodosztályban szereplő Hajdúnánás SK ellen.

A hajdúsági város csapatában örömmel köszönthettünk régi ismerősöket, a DVSC felnőtt együttesében hét szezont lehúzó, korábbi csapatkapitány Vantara-Kelemen Éva, illetve az előző szezonban még a DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági csapatában szereplő Sápi-ikrek (Bogi és Gréti) is az ellenfelet erősítették. Főleg kezdetben érződött megilletődöttség a mieinken, sok ziccer kimaradt, így hiába a jó helyzetkialakítás, a szerzett gól sok esetben elmaradt. Egyre inkább sikerült felvenni a mérkőzés és az ellenfél ritmusát, ekkor már szép megoldásokat is láthattunk a debreceniektől. Az első két játékrész 25-25 perces volt, míg az utolsó részben 15 percet kézilabdáztak a csapatok, Török Lilly mindkét együttesben pályára lépett, beálló gólok mellett egyszer még átlövésből is eredményes  volt – igaz, ekkor már hajdúnánási szerelésben… Végül tizenegy góllal nyert a jó erőkből álló Hajdúnánás együttese, ebből a 65 percből pedig nagyon sokat lehet – sőt, mi több, kell is tanulni! Az ilyen mérkőzések nagyban segítik a felkészülést az ifjúsági csapat előtt sokasodó feladatokra.

Felkészülési mérkőzés:

Hajdúnánás SK (felnőtt) – DVSC Kézilabda Akadémia (ifjúsági) 34–23 (13–7; 27–16)

DVSC Kézilabda Akadémia: Kovács N., Reszegi E., Torda V. (kapusok) – Balogh R. 3, Erdődi H. 1, Fodor V. 1, Ináncsi F., Kelemen D. 1, Kiss L. 5 (1), Lakatos P., Makó Z., Poczetnyik D. 4 (1), Rácz P. 2, Silye N. 3, Szabó A., Szabó F., Vida V., Tóth G., Török L. 3. Edző: Kudor Kitti.

Kiemelt partnereink