Díjeső a bajnoki meccsek után

A Vasas korosztályos együtteseivel küzdenek meg U17-eseink és U19-eseink is szerdán, 14, illetve 16 órai kezdettel. Az utánpótlás mérkőzések után, a NB I-es találkozó előtt adjuk át a Komáromi Ákos-díjat, valamint az egyes korosztályok legjobbjainak járó elismeréseket.

A második forduló következik az U17, illetve az U19 I. osztályban, mindkét együttesünk a Hajdúnánás elleni győzelemmel hangolt. Szerdán 14 órakor U17-eseink, 16 órai kezdettel U19-eseink fogadják a Vasas korosztályos csapatait a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. 

Az utánpótlás mérkőzések után pályára lép NB I-es találkozó következik, a DVSC SCHAEFFLER is Vasas ellen lép pályára. A meccs előtt ünnepélyes átadókra kerül sor, az elmúlt szezon legjobbjait díjazzuk (NB I/B, U19, U17, U15), továbbá első ízben adjuk oda a Komárom Ákos díjat annak az utánpótlás játékosnak, aki szorgalmával, hozzáállásával, a pályán és a pályán kívül nyújtott teljesítményével, magatartásával kiemelkedik és ennél fogva példaként állítható a többi akadémista elé. 



Kiemelt partnereink