Diákolimpia akadémistákkal

Huszonkét akadémista szerepelt a megyei diákolimpiai döntőn, amelyet a debreceni Szent József Gimnázium nyert meg, a szintén debreceni Ady Endre Gimnázium és a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium előtt.

A DVSC Kézilabda Akadémia számára fontos, hogy sportolói nemcsak a pályán, hanem a tanulásban is kihozzák magukból a maximumot, minél jobb eredményt elérve az oktatásban is. Akadémiánk jó kapcsolatot ápol azon általános- és középiskolákkal, ahol tanulnak játékosaink.

Októberben rendezték meg a kézilabda diákolimpia debreceni városi fordulóját, amelyen nagy csatát vívott egymással a nagyrészt akadémistákkal felálló Szent József Gimnázium és az Ady Endre Gimnázium, mindkét együttes a megyei fordulóba jutott. A megyei döntőben összesen huszonkét akadémista volt érdekelt a három, döntőbe jutott csapatban. Az első helyet két győzelemmel a debreceni Szent József Gimnázium, a másodikat a szintént debreceni Ady Endre Gimnázium szerezte meg, mindketten továbbjutva a következő fordulóba, míg harmadik helyen a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium együttese végzett.

Eredmények:
Ady Endre Gimnázium–Bocskai István Gimnázium 27–20
Bocskai István Gimnázium–Szent József Gimnázium 14–25
Szent József Gimnázium–Ady Endre Gimnázium 23–16

Kiemelt partnereink