Csak előre tekintenek

Silye Nandát első műtétje után pénteken másodjára is megoperálják, Ináncsi Fruzsina rehabilitációja pedig jól halad.

2022. novemberében, egy edzésen szenvedett súlyos térdsérülést Silye Nanda. A 18 éves átlövőt először tavaly november 22-én műtötték meg Debrecenben, a második műtét – amely egy porcoperáció lesz – pénteken, azaz május 5-én esedékes.

„Izgulok a műtét miatt kicsit, hiszen nagyon szeretném, ha már túl lennék rajta – mondta el Nanda. – A műtét után 4-6 hétig mankóval tudok csak közlekedni. Remélhetőleg zökkenőmentesen halad majd a felépülésem!”

Ináncsi Fruzsina már másodjára tapasztalja meg ezt a hosszú, és igencsak sok lelki erőt igénylő procedúrát. Fruzsi műtétje márciusban volt, azóta pedig már a rehabilitációt is megkezdte.

„A műtét után ez a nyolcadik hét, már javában gyógytornázok – számolt be állapotáról a szélső. – A hajlításom majdnem a maximumot elérte, a nyújtásom is szépen fejlődik, a felsőtestre erősítek. A tervek szerint öt hét múlva kezdhetem el a futást. Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, de a családom, barátaim, csapattársaim és az edzőim is sokat támogatnak ebben! A csapattársakkal rendszeresen tartom a kapcsolatot, több mérkőzésükre is kijövök és követem a szereplésüket. Nem szabad siettetni a visszatérést, de szeretnék minél hamarabb pályára lépni! A mottóm pedig, hogy a »Harcosok mindig keményebben térnek vissza!«”

Mindkét játékos Kerék Laura gyógytornász vezetésével végzi rehabilitációját. Fruzsi munkáját és kitartását látva pedig teljes mértékben igazat adhatunk utolsó mondatának!

Jobbulást és sok erőt, kitartást kívánunk a két lánynak!

Kiemelt partnereink