Bajnokként zártak

SZEZONÉRTÉKELŐ III. rész: a legfiatalabb játékosokból álló együttesünk magabiztosan nyerte meg az U19 III. osztályt, tizenhét győzelem mellett mindössze egy vereséggel.

A legfiatalabb akadémistákból álló csapatunk tavaly, július 24-én találkozott először és kezdte meg a közös munkát. A javarészt 2008-2009-es születésű lányokból álló együttes fele már az előző szezonban is akadémista volt, hozzájuk csatlakoztak a tavalyi központi kiválasztón felvételt nyert játékosok, akikből többen a Debreceni Sportiskolából jöttek, de Hajdúnánásról, Hajdúszoboszlóról, Gyomaendrődről, Szegedről és Orosházáról is érkeztek a DVSC Kézilabda Akadémiára. Márián Blanka és Győrvári Viktor és Köstner Vilmos is részt vettek a csapat felkészítésében, a versenyeztetés utóbbi szakemberhez fűződött.

A szezon kezdetén 14-15 éves lányok feladata nem volt egyszerű, hiszen az U19 III. osztályban kezdték meg szereplésüket, ahol akár 18-19 éves lányokkal is szembe találhatták magukat. Területi alapon zajlott a bajnokság, az ellenfelek az Észak-keleti régióból kerültek ki.

Rögtön egy igencsak viharos mérkőzéssel indult a bajnokság, főként az utolsó egy perc volt indulatokkal teli, végül a Balmazújváros egy góllal legyőztek a mieinket. Ez volt az első és egyben az utolsó pontvesztése is Köstner Vilmos csapatának, sorban következtek a nagy gólkülönbségű győzelmek. Minden mérkőzésen bizonyítani akartak akadémistáink és a találkozó végéig komolyan vették a meccseket. A Balmazújváros ellen is sikerült visszavágni hazai pályán, a bajnoki cím szempontjából ez egy fontos találkozó volt. Többször is 50 lőtt gól felett zártak a lányok, 18 mérkőzésen 849 találatot értek el. Az egész szezon során két vesztett ponttal, megérdemelten szerezték meg akadémistáink a bajnoki címet ebben a versenysorozatban. Szép volt, lányok!

A játékosok fejlődését jól jellemzi, hogy többen is bemutatkoztak, sőt egy-egy mérkőzésen jelentősebb szerepet is kaptak az U17 I. osztályban, valamint az NB II-ben.

A korosztály legjobb debreceni játékosa: Kis Réka.

Az U19 III. osztályban lejátszott mérkőzések a 2023/24-es szezonban:

Balmazújvárosi LKSE–DVSC SCHAEFFLER II. 29–28
DVSC SCHAEFFLER II.–Hajdúböszörményi TE 54–33
Sárospatak USI–DVSC SCHAEFFLER II. 20–57
DVSC SCHAEFFLER II.–Nyíregyháza SN 49–16
Vitka SE–DVSC SCHAEFFLER II. 21–34
DVSC SCHAEFFLER II.–Újfehértó-Kállósemjén SZSE 45–23
BSK-Miskolc–DVSC SCHAEFFLER II. 18–46
DVSC SCHAEFFLER II.–Balkány ISE 65–15
Mátészalkai MTK–DVSC SCHAEFFLER II. 25–40
DVSC SCHAEFFLER II.–Balmazújvárosi LKSE 36–22
Hajdúböszörményi TE–DVSC SCHAEFFLER II. 21–43
DVSC SCHAEFFLER II.–Sárospatak USI 57–19
Nyíregyháza SN–DVSC SCHAEFFLER II. 14–53
DVSC SCHAEFFLER II.–Vitka SE 49–29
Újfehértó-Kállósemjén SZSE–DVSC SCHAEFFLER II. 23–28
DVSC SCHAEFFLER II.–BSK-Miskolc 57–12
Balkány ISE–DVSC SCHAEFFLER II. 16–64
DVSC SCHAEFFLER II.–Mátészalkai MTK 44–26

A 2023/2024-es szezonban, az U19 III. osztályban szerepelt játékosok (mérkőzés/gól): Baló-Jóna Nóra (14/29), Balog Réka (9/80), Buri Réka (kapus, 8/0), Csiszár Hanna (16/119), Gönczi Hanna (15/25), Hadas Tilla (13/105), Jeszenszki Petra (1/0), Kis Réka (11/52), Kiss Olívia (17/42), Krasznai Dorka (9/32), Lovász Kriszta (10/43), Nagy Hanna (13/40), Nagy Nóra (4/20), Papp Lara (10/16), Pásztor Gréta (9/30), Péter Rebeka (kapus, 10/0), Szinay Sarolta (4/26), Szürös Kinga (4/10), Tábit Vivien (kapus, 18/0), Uj Fanni (14/77), Varga Réka (15/50), Varju Zselyke (17/53), Vincze Viktória (1/0).

Kiemelt partnereink