Attraktív támadójáték

Hatékony támadójátékának köszönhetően tizenegy gólos győzelemmel térhet haza Kudor Kitti ifjúsági együttese Kecskemétről.

Hosszú utazás várt a mieinkre, Kecskemétre látogatott ugyanis Kudor Kitti együttese. Jól kezdtek a mieink, könnyen utat törtek támadóink a hazaiak védelmén keresztül. Lakatos Petra kezdett nagyon eredményesen, majd Panyi Anna átlövésekkel vette át a vezérszerepet. A védekezés azonban nem akart összeállni, hiába védett több alkalommal is Torda Vanessa, negyedóra után már nyolc kapott gólnál jártunk, pedig Kudor Kitti még emberfogást, illetve zavarót is alkalmazott … Elől újabb jó teljesítmény bontakozott ki, az egész mérkőzésen nagyon jól kézilabdázó Balogh Rebeka hol betörés után, hol átlövést követően volt eredményes. Hét-hat ellen is támadott a hazai együttes, ezt is tudták gyakorolni éles körülmények között a debreceniek. Két szélsőgól a szünet előtt, így a pauzára nyugodt, kilencgólos fórral mehettek a mieink.

Balogh Rebi hét perc alatt lőtt hármat, így már tizenhárom góllal vezettünk. Nem hozott szerencsét ez a szám, egy nagyon szívós, jól küzdő Kecskemétet láthattunk innentől kezdve. Hiába védett ziccereket Reszegi Eszter, szépen, lassan elkezdte lefaragni hátrányát a Bács-Kiskun megyei csapat. Időt kért a mieink edzője, több változtatást is eszközölve az összeállításban. Eleinte főleg beállógólokkal tartottuk a kilenc-tíz gólos vezetést, majd elkezdett tovább olvadni az előny. Tíz perccel a vége előtt öt gólra közeledett a Kecskemét, Kudor Kitti ismét időt kért, Balogh Rebi gólja nyugtatta meg a kedélyeket. Ismét szélsőgólok következtek, Bákonyi Lara, majd Makó Zoé volt eredményes, hétre nőtt a különbség. A hajrában Panyi Anna is szerzett még két találatot, majd a mérkőzést Szabó Anna hétméteres gólja zárta!

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 13. forduló:

Kecskeméti ENKSE–DVSC SCHAEFFLER 27–38 (11–20)
DVSC: Torda V. – Szabó F. 2, Balogh R. 9, Panyi A. 9 (2), Tóth G. 2, Lakatos P. 6, Makó Z. 2. Csere: Reszegi E., Kovács N. (kapusok), Fodor V. 3, Bákonyi L. 3, Poczetnyik D. 1, Szabó A. 1 (1). Edző: Kudor Kitti.
Kudor Kitti: Egy bő tíz perces periódust leszámítva változatosan, attraktívan támadtunk. Több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően magabiztosan szereztük meg a két pontot.

Kiemelt partnereink