A Szegedet fogadjuk

A PC Trade Szeged korosztályos csapatait fogadjuk csütörtökön a Hódosban. Az U17-esek esetében igazi rangadóról beszélünk, U19-eseink pedig jóval esélyesebbek Tisza-parti ellenfelüknél.

Aki ott volt, aligha felejti az előző, Praktiker-Vác elleni U19-es bajnoki mérkőzést! Akadémistáink igazi csapatként küzdve, sokszor a külső körülményekkel is megbirkózva nyerték meg a váci rangadót, jelentős lépést téve a Final Four felé. A következő feladat a PC Trade Szeged lesz, amely a középmezőnyben helyezkedik el, az ottani győzelem alapja a jó kezdés volt, 9-0-val kezdtek a mieink. A holnap mérkőzés egy újabb lépés lehet a hőn áhított négyes döntő felé, jelenleg a mieink azonos pontszámmal állnak a nagy rivális Ferencvárossal az első két helyen.

U17-es együttesünk is fontos rangadót vívtak Vácon, ebben a korosztályban is kétgólos debreceni győzelemmel zárult a találkozó. A két pont egyik záloga a jó védekezés és a kapusteljesítmény volt. A mieink ezzel megerősítették vezető pozíciójukat az U17-es bajnokság első osztályának Keleti csoportjában, három ponttal megelőzve a második Ferencvárost, öt ponttal mostani ellenfelünket, a Szegedet. A Tisza-partiak tehát a harmadik helyen állnak, így nagyon fontos lesz a holnapi mérkőzésen a két pont begyűjtése!

A DVSC SCHAEFFLER–PC Trade Szeged U17-es mérkőzést március 30-án, 16 órakor, a U19-es találkozó 18 órakor kezdődik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Kiemelt partnereink