A pirosak örülhettek

Házi rangadót rendeztek az ifjúsági másodosztályban, amelyet a piros mezben pályára lépő Csapó Erika együttese nyert meg hét góllal.

Az ifjúsági másodosztályban is elérkezett a pillanat, a DVSC Kézilabda Akadémia két együttese mérkőzött meg egymással, azaz „pályaválasztóként” a fehérben játszó Kudor Kitti csapata csapott össze a pirosban kézilabdázó Csapó Erika lányai ellen. Talán a legnagyobb könnyebbség, hogy nem kellett utazni a lányoknak, a Hódos Imre Rendezvénycsarnok adott otthont a mérkőzésnek. Jobban kezdtek a pirosak, Csekenyák Alexa több védést is bemutatott már az elején, elbizonytalanítva az ellenfél támadóit. A másik oldalon Cziczás Nóra is több lövést – köztük egy hetest is – megfogott, így az első tíz percben mindössze hat gól esett, egyenlő felosztásban. A fehéreknél a jobbszárny, azaz Porkoláb Zsófi és Vámosi Anna voltak aktívak, míg Csapó Erika együttesénél jobban megoszlottak a találatok, de főleg Repák Viktória és az ügyesen kombináló Bordás Odett húzták a csapat szekerét. Az első húsz percben fej-fej mellett haladtak a felek, ekkor nagyobb fokozatra kapcsoltak a pirosak, és megléptek ellenfelüktől. A játékrész hajrájában Buzás Petra is szerzett három perc alatt három találatot és bár a „hazaiak” is betaláltak a végén, öt gólos előnnyel vonulhattak a szünetre Csapó Erika lányai.

Gyors Porkoláb-találatokkal indult a második játékrész, jobban kezdtek a fehérek, akik néhány perc alatt két gólra csökkentették hátrányukat, többek között Ballagó Lili szép cselének és befejezésének köszönhetően. Erre válaszként előbb Erdődi Helga lőtt be szélről két ziccert, majd a serdülő korú Bordás Odett volt egymás után háromszor is eredményes! Kissé mintha alábbhagyott volna a második félidő elei jó teljesítmény Kudor Kitti csapatánál, több technikai hiba és hibás döntés jellemezte a támadójátékot. Az utolsó tíz percre hatgólos előnnyel fordultak a pirosak, akik hatékonyan védekeztek, ráadásul Csekenyák Alexa a mérkőzés folyamán végig stabil teljesítményt nyújtott. A hajrában a fehérek kinyitották védekezésüket, amely ugyan az első alkalommal nem volt célravezető, hiszen a beállót, Kovács Napsugárt sikerült megjátszani, azonban az utolsó támadások alkalmával nem tudtak gólt lőni a pirosak. Hét góllal nyert Csapó Erika együttese, amellyel az ötödik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.

Ifjúsági II. osztályú bajnoki mérkőzés 13. forduló:
DVSC SCHAEFFLER III. – DVSC SCHAEFFLER II. 20–27 (9–14)
DVSC III.: Cziczás N. – Porkoláb Zs. 9 (3), Vámosi A. 2, Erdődi G. 1, Ballagó L. 1, Tamás K. 4, Orsó Sz. csere: Tóth B. S. (kapus), Kőrösi E. 2 (1), Szilágyi Zs. 1, Czina E., Nemes K. edző: Kudor Kitti
Kudor Kitti: Összességében nem vagyok elégedett a játékkal, a csapat bőven tudása alatt teljesített. A szezon eddigi legrosszabb teljesítménye volt… Az első félidőben nagyjából rendben volt a védekezésünk, a második játékrészben az is szétesett, a támadójátékunk egész mérkőzésen nem működött.
DVSC II.: Csekenyák A. – Filek K. 4 (3), Repák V. 5, Buzás P. 4, Kovács N. 2, Bordás O. 8 (4), Erdődi H. 3. csere: Kéki Zs. (kapus), Galsai D. 1. edző: Csapó Erika
Csapó Erika: Tudatosan, jól védekeztünk egész mérkőzésen, ehhez párosul egy kiváló kapusteljesítmény. Támadásban fegyelmezettek voltunk, amit kértem tőlük, jól megcsinálták, észrevették azokat a területeket, ahol gólveszélyesek tudtunk lenni. Nagyon szép, tudatos játék volt!

Kiemelt partnereink