A nagy csata

Egyik legnagyobb riválisát, a Békéscsabát fogadja a DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese.

Igazi ifjúsági fesztivál volt a pályán a DVSC-SCAHEFFLER NEKA elleni NB I-es bajnoki mérkőzésén, hiszen a vendégek keretében – két játékost kivéve – csak 20 év alatti játékos van, hazai oldalon pedig több akadémista is lehetőséget kapott Köstner Vilmostól. A serdülő korú irányító, Csernyánszki Lili egy nagyszerű, az első félidőt jelző dudaszó pillanatában egy kilenc méteres test melletti lövés után, illetve egy kipattanót begyűjtve ziccert értékesítve volt eredményes, így két góllal zárt.

„Nagyon örülök, hogy ennyi lehetőséget kaptam és hogy hozzá tudtam járulni ezzel a két góllal a győzelemhez – mondta el Csernyánszki Lili. – Annak is örülök, hogy a többi fiatal is kapott lehetőséget és azt, amit gyakoroltunk edzéseken, meg tudtuk valósítani éles szituációban is.”

A felnőttek után azonban már az ifjúsági együttesben van jelenése Lilinek, Győrvári Viktor együttese a nagy rivális Békéscsaba ellen mérkőzik meg.

„Nagyon kemény meccsre számítunk, tudjuk, hogy a Békéscsaba egy erős csapat és harcolni fognak –osztotta meg gondolatait a fiatal irányító. – Fontos lesz a védekezés, és a koncentrált támadások pontos befejezése. Úgy gondolom, hogyha úgy tudunk játszani, mint az elmúlt pár meccsen –felszabadultan, csapatként – akkor nem lehet gond. Természetesen mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a két pontot.”

A vírus rendesen felforgatta az őszi bajnoki menetrendet, a Békéscsaba elleni találkozó is szeptemberre volt kiírva. Sok mérkőzés elmaradt a szezon első felében, így minden bizonnyal sokkal nehezebb volt összeszokni a pályán a csapatoknak.

„Sajnos sok mérkőzésünk elmaradt, így kevesebbet tudtunk gyakorolni – állapította meg Lili. –Néhányan a felnőtt csapattal edzünk, így amiket ott látunk, azokat be tudjuk építeni az utánpótlásban. Ezért is várjuk ezt a meccset a Békéscsaba ellen.”

A zárt kapuk mögött megtartandó DVSC Kézilabda Akadémia – EUbility Group Békéscsaba ifjúsági első osztályú bajnoki mérkőzés január 26-án, kedden 14 órakor kezdődik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

A DVSC Kézilabda Akadémia YouTube csatornáján élőben közvetítjük a találkozót, az alábbi linken: https://youtu.be/hhcn-tBflRg

Kiemelt partnereink