A hajrában robbantottunk

Dinamikus kézilabdát bemutatva magabiztosan győzött Győrvári Viktor serdülőcsapata az ifjúsági másodosztályban a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola elleni mérkőzésen.

Épphogy véget ért az első tanítási nap, máris elkezdődött a 2021/22-es bajnoki szezon akadémistáink számára. Az első mérkőzést serdülőink vívták, akik egy korosztállyal fentebb, az ifjúsági másodosztályban indultak, hogy még több rutint és tapasztalatot szerezzenek. Nem is lehetett volna pikánsabb párosítással kezdeni, mint a városi rivális Debreceni Sportcentrum-Sportiskola elleni összecsapással. Az ellenfélnél több volt akadémista is feltűnt, míg a mi csapatunkból sokan még a DSC-SI-ben kézilabdáztak tavaly, nem csoda, hogy jó ismerősként, barátként köszöntették egymást a lányok a találkozó előtt. Szépszámú nézősereg láthatta, hogy a mieink kezdik jobban a mérkőzést, Solymosi Zsófi harmadik góljával már 7-2 volt ide, nyolc perc után. Dinamikus, minden esetben gólra törő játékunknak nem nagyon volt ellenszere az első tíz percben, hátul pedig Szabó Dóra védéseivel segítette csapatát. Ezt követően felzárkózott a másik debreceni együttes, ám az egyenlítés nem jött össze nekik, Ratalics Luca gólja egygólos vezetésnél jókor jött. Újfent erőre kaptak a mieink és a félidő végére Véniger Kata vezetésével, majd a hajrában lőtt két Eszenyi Gréti góllal sikerült öt gólos előnyt kiépíteni.

Impresszív kezdést mutatott be Tóth Rebeka, aki kilenc perc alatt négy gólt szerzett, a csapat újabb négy találatot tett a félidei öt gólos vezetéshez. Egyre könnyebben védekeztük ki a vendégek támadásait, amiből egyre többet és hatkényan tudtunk indulni, tovább növelve az előnyt. Több jó egyéni teljesítményt láthattunk ekkor, örömteli tény, hogy egy mezőnyjátékoson kívül mindenki szerzett legalább egy találatot. A Szabó Dórát váltó Csekenyák Alexa is szép védéseket mutatott be, nem csoda, hogy az előny egyre csak nőtt. Az utolsó tíz perc abszolút akadémistáinké volt, akik ezt az időszakot 8-2-re nyerték meg. Végül tizennyolc gólos győzelmet sikerült aratni, köszönhetően gyors, gólra törő játékunknak. Sok szép megmozdulást láthattunk a lányoktól, azonban nagyon hosszú még az út, amely a csapat előtt áll. A biztató kezdet mindenesetre adott, első tétmérkőzésén könnyedén győzött a DVSC Kézilabda Akadémia serdülőcsapata a nyolcadik fordulóból előrehozott találkozón.

Ifjúsági II. osztály bajnoki mérkőzés, 8. forduló:
DVSC SCHAEFFLER – Debreceni Sportcentrum-Sportiskola 42–24 (18–13)
DVSC: Szabó D. – Ratalics L. 5, Kovács H. 1, Tóth R. 7 (3), Solymosi Zs. 5, Fele P. 4, Bristyán D. 1. csere: Csekenyák A. (kapus), Ferenczi L. 4, Gáspár A., Véniger K. 6 (2), Eszenyi G. 2, File Cs. 2, Nánási L. 2, Tóth F. 1, Leskó D. 2. Edző: Győrvári Viktor
Győrvári Viktor: Tanulságos mérkőzés volt, mind játékos, mind az edző számára. Az elején jobban izgultunk, ahogy mentünk bele a mérkőzésbe, egyre inkább elfáradt az ellenfél, ebben az időszakban már olyan elemeket is megvillantottunk, amelyeket szeretnék látni. Ez egy formálódó csapat, egyre több új dolgot szeretnék látni a pályán védekezésben és támadásban is. A mai nap a lerohanásaink egyes szakaszokban jól működtek.

Kiemelt partnereink