A fővárosban kezdik az évet

Csepelen kezdi meg bajnoki szereplését a 2022-es naptári évben Kudor Kitti ifjúsági együttese, amely győzelmi szándékkal lép pályára a fővárosban.

Fél éve vette át az ifjúsági együttes irányítását Kudor Kitti, aki a felnőtt együttes másodedzője is egyben. Ezen időszak alatt az NB II-ben száz százalékos az együttes, az ifjúsági első osztályban nyolc győzelem mellett két mérkőzésen szenvedett vereséget. Utánpótlásban nagyon fontos, hogy a folyamatos fejlődés biztosított legyen a játékosok számára.

„Leginkább védekezésben leptünk előre sokat, sokat is gyakoroljuk, akár egyéni védekezés, akár a páros kapcsolatok, akár csapatszinten is – mondta el Kudor Kitti. – Nagyon sokszor a védekezésnek köszönhetően sikerült olyan mérkőzéseket behúzni, mikor a támadójátékunk nem működött jól, ha a védekezésünk stabil, akkor sokkal könnyebb egy ilyen ki-ki mérkőzést megnyerni.”

Az előző év végén egy évzáró formájában elköszöntek a csapattagok egymástól, téli szünetre mentek a lányok, minden játékos megkapta az egyéni programot.

„A múlt héten találkoztunk újra, folytattuk a közös munkát, pénteken pedig már meccset játszunk a Csepellel, ahova a két pontért utazunk – tisztázta az edző. – Hosszabb időszak kimaradt, várhatóan nehezebben fognak a fogaskerekek működni az elején, de remélem, bele fogunk lendülni a játékba. Várom, hogy fejlődjenek folyamatosan a játékosok, hogy egyre tudatosabbak legyenek azok, amiket folyamatosan gyakorlunk, legyen az védekezés, lerohanás, felállt fal elleni támadójáték. Az egyéni képzés során a technikai dolgokat, amiket gyakorlunk, azokat bátran vegyék elő a lányok és köszönjenek vissza ezeken a mérkőzéseken.”

A Csepel DSE–DVSC SCHAEFFLER ifjúsági első osztályú bajnoki mérkőzést január 14-én rendezik meg a Laurencz László Sportcsarnokban, Budapesten 16 órai kezdettel.

Kiemelt partnereink