U18: Egy fordított, majd egy sima

Sok hibával tarkított első félidőt produkáltak U18-asaink, harminc perc játék után négy góllal vezetett a Hajdúnánás. A második játékrészben sikerült fordítani, végül kilenc góllal győztek Márián Blanka tanítványai.

Az már az előző fordulóban biztossá vált, hogy U18-asaink ott lesznek az országos négyes döntőben, május végén. Az viszont még nem dőlt el, hogy elsőként vagy másodikként. Az első hely megszerzéséhez az első lépés a Hajdúnánás legyőzése volt.

Ezt a lépést kissé bizonytalanul indítottuk. Nem úgy kezdték a mérkőzést akadémistáink, mint ahogyan elképzeltük, négy perc után 4-0-ra vezettek a hazaiak, több eladott labda és rontott lövés is becsúszott ebben az időszakban. Néhány perc játék után kezdtek ráérezni a meccs ritmusára a lányok, Friderikusz Dia találatával egy gólra csökkent a hátrányunk. A 17. percben már egyenlíteni is sikerült, ám visszavette a vezetést a Hajdúnánás. Kettős emberhátrányba kerültünk, ekkor Varjú Zselyke lőtt egy nagyon fontos gólt passzívnál! Sajnos a hajrában tovább tudták növelni előnyüket a vendéglátók, 18-14 volt az állás harminc perc játék után. Teljesen másképp kezdtük a második játékrészt – szerencsére! Lovász Kriszta heteseket harcolt ki és lőtt be, valamint Burja Adrienn a távoli zónákból tudott eredményes lenni, a 39. percben már hárommal a mieink vezettek. Tábit Vivien több védést is bemutatott, az utolsó fejjel, amiért járt a két perc a lövőjátékosnak. Kapusunk ugyan nem folytatta a játékot, ám a mérkőzés után már sokkal jobban volt. Vivi után Gonda Janka is védéssel kezdett, sőt a következő öt lövésből négyet hárított, a mieink pedig kezdtek megnyugtató előnyt kialakítani, ebben élen járt két balkezes játékosunk, Csiszár Hanna és Friderikusz Dia. A hajrában még egy lapáttal rá is tettek a debreceni lányok, akik így végül kilenc góllal, 36-27-re győztek a Hajdúnánás ellen.

Két forduló van hátra az alapszakaszból, az első hely sorsa pedig továbbra is a mi kezünkben van. Ehhez meg kell nyerni a Szeged elleni idegenbeli és a Kispest elleni hazai mérkőzést!

U18 I. osztály, 19. forduló:

Hajdúnánás SK–DVSC SCHAEFFLER 27–36 (18–14)
Hajdúnánás, V: Kincses Á., Leiter N.
DVSC: Gonda J. – Friderikusz D. 5 (1), Forgó N., Varjú Zs. 6, Lovász K. 8 (2), Burja A. 7, Pásztor G. 2. Csere: Tábit V. (kapus), Krasznai D. 1 (1), Nyírő B. 3 (1), Csiszár H. 4, Balog R. Edző: Márián Blanka.
Márián Blanka: Két ellentétes félidőt produkáltunk: az elsőben nagyon sok hibával, pontatlanul kézilabdáztunk, hamar be akartuk fejezni a támadásokat. A második játékrészben letisztult a játékunk, szervezettebben támadtunk és a védekezésünk is sokkal hatékonyabb volt.

Támogatóink