U20: „Enjoy the game”

Szép megoldásokkal tarkított felszabadult játék: harmincnégy gólos győzelmet arattak U20-asaink Békéscsabán!

Békéscsabán vendégszerepelt U20-as együttesünk kedd délután. Ellenfelünk eddig három ponto gyűjtött, a mieink az első helyen álltak, azaz más célokért küzd a két együttes.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, az elején azonban nem érződött, hogy ilyen nagy különbség van a táblázaton a csapatok között. Sőt! A hatodik perc végén mér a hazaiak vezettek 4-3-ra, Magyar Flóra ziccerével átvettük a vezetést a kilencedik minutumban. Innentől kezdve esélyeshez méltóan játszottak akadémistáink, sok szép megoldással fűszerezve. A kapuban Bengi Lili ötven százalék fölötti hatékonysággal védett, Magyar Flóra pörgetett lövései után is járt a taps! Egyre inkább nőtt a különbség a két csapat között, érezhetően nagyon élvezték a lányok a játékot. Nem csoda, hogy harminc perc alatt tizenkilenc gólos előnyt építettünk ki, Litschaeru Nikol a sepregetésben használt mozdulattal szerzett labdát, majd Szinay Sarolta állította be a félidei eredményt. Nem sokat változott a játék képe a második játékrészben, Tóth Norina nagyon aktív volt, rendre kiváló labdákat kapott társaitól. Kis Réka jó ütemben és ívben adott légipasszt Keller Petrának, aki a levegőben úszva, pörgetett lövéssel fejezte be az akciót! A „rutinos” Ferenczi Lili beállóként is megállta helyét, gólokat szerzett arról a posztról, nem kis jókedvet okozva ezzel a kispadnak is. Halinda Viola is bemutatott szép védéseket, Csamangó Lili találata volt az utolsó: egészen nagy különbséggel, 52-18-ra győztek a mieink Békéscsabán.

U20 I. osztály, 15. forduló:

Békéscsabai ENKSE–DVSC SCHAEFFLER 18–52 (7–26)

Békéscsaba, V: Csige M., Juhász M.

DVSC: Bengi L. – Tóth F. 2, Baranyi D. 3, Csamangó L. 5, Tóth N. 7, Kis R. 4 (1), Magyar F. 10. Csere: Edző: Halinda V. (kapus), Ferenczi L. 6, Szinay S. 3, Litschauer N. 5, Keller P. 7. Győrvári Viktor

Támogatóink