Kevés hiányzott…

Hat perccel a vége előtt még hárommal vezettek akadémistáink, ám egy kaotikus végjáték után otthon tartotta a két pontot a SZISE az NB I/B 17. fordulójában.

Három győztes mérkőzéssel a hátunk mögött érkeztünk el a SZISE elleni bajnoki találkozóra. Ősszel nagyon magabiztos, tizenhét gólos sikert arattunk a fővárosiak ellen, ám mindenki tudta, ezúttal egyáltalán nem lesz ilyen könnyű dolgunk. Ellenfelünk az előző két fordulóban egyaránt döntetlent játszott.

Nagy iramban kezdődött a meccs, ám mindkét oldalon több hiba csúszott a támadójátékba. Csamangó Lili második közbelövése után 4-3-ra vettük át a vezetést, majd ismét egy olyan periódus következett, mikor képtelen volt betalálni a két csapat. Fodor Veronika, majd két perccel később Baranyi Dorottya is jól anticipált, amellyel labdát is szerzett, az akciót pedig góllal fejezte be, 8-5 volt a javunkra negyedóra játék után. Kiss Csenge jobbszélről lőtt gólt, 11-6 volt az állás, ahogy mondani szokás, „nyeregben” voltunk. Sajnos hamar ki is estünk belőle, a félidő végéhez érve egyenlített a SZISE, sőt át is vette a vezetést és Csamangó Lili utolsó másodpercben szerzett találatának köszönhetően volt csak egygólos a hazai előny. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy bokasérülést szenvedett Balogh Rebeka egy védekezés során, ezúttal is jobbulást kívánunk neki!

Jól kezdődött számunkra a második játékrész, szinte – jó értelemben véve – haraptak a mieink, nem hagyták kibontakozni a hazaiakat, az első négy percet háromgólos előnnyel zártuk. Lakatos Réka többször is ziccert védett, nagy szerepe volt abban, hogy a 47. percben már négy góllal vezettünk Baranyi Dorottya góljával. Ekkor úgy tűnt, ismét nekünk áll a zászló, ezt sejtette az eredmény és a játék képe is. Az utolsó kilenc percre is négygólos vezetéssel fordultunk, ám ekkor megállt az a bizonyos szekér. Az ellenfél kapusa több fontos védést is bemutatott, az 57. percben pedig egyenlítettek a zöldmezesek… Baranyi Dorottya talált be az 59. percben, ám hiába vezettünk egy góllal, 59:44-nél fordítottak a vendéglátók. Egy gyors támadásra volt még idő, amelyet egy időkérés előzött meg. Az utolsó lövés a kapufán csattant, egy góllal alulmaradtunk a mai napon.

Három sikeres meccs után fájó vereséget szenvedett Kudor Kitti együttese. Sok idő nincs a szomorkodásra, hat nap múlva lehet javítani és visszatérni a helyes útra az Érd ellen.

NB I/B., 17. forduló:

SZISE–DVSC SCHAEFFLER U20 29–28 (14–13)
Tököl, 120 néző: V: Szedmák M., Tóth T.
SZISE: Csöndör N. – Kanyó D. 1, Janicsák M., Hajdú Gy. 5, Osvai F. 2, Kerekes L., Nánási N. 2. Csere: Perák Cs. 8 (1), Varga R. 7 (5), Paizs P. 1, Szalai P. 2, Puskás L. 1, Giricz L. Edző: Lepsényi Sándor.
DVSC: Lakatos R. – Kiss Cs. 4, Csamangó L. 8, Kelemen D. 2, Hermann Z. 1, Baranyi D. 7, Véniger K. 1. Csere: Kovács N. (kapus), Balogh R., Fodor V. 4, Tóth R., Sipos A. 1, Petruska D. Edző: Kudor Kitti.
Kiállítások: 4 ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 1/0.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Az utolsó tíz percben elkövetett hibáinknak köszönhetően nem trudtuk megszerezni ezt a két pontot, annak ellenére, hogy a mérkőzés jelentős részében vezettünk.

Támogatóink