Szorossá tettük

Gyors tempójú, szoros mérkőzésen három góllal győzött a listavezető Kozármisleny a Hódosban. A mutatott játékért dicséret illeti akadémistáinkat!

Beköszöntött az új év, az ünnepek alatt volt néhány nap pihenője akadémistáinak, ám a „téli szünet” nagy része így is edzésekkel telt. Nem várt könnyű mérkőzés a mieinkre, hiszen a listavezető

Az első percek tapogatózó játékát követően átvette a kezdeményezést a vendégcsapat, a hatodik percre már háromgólos előnyre tettek szert a fekete mezesek. Petruska Dóri átlövésével egyenlítettünk, sőt át is vettük a vezetést, ebben Baranyi Dorottya volt a „ludas”. A jó erőkből álló Kozármisleny a 17. percre háromgólos előnyt épített ki, amely sajnos tovább nőtt, a félidő végén már héttel vezettek a vendégek. A második játékrész első fele nagyjából a hat-hétgólos vendégvezetés jegyében telt, Kiss Csenge, majd Csamangó Lili góljaival tartottuk ebben az időszakban a tempót. Az utolsó tíz percben pedig nagy hajrát produkáltak akadémistáink, akik szép támadásokat vezettek, és védekezésben is jól teljesítettek. Baranyi Dorottya állította be a végeredményt, 32-29-re győzött a Kozármisleny Debrecenben.

A mai napon a listavezető ellen játszottak a mieink egy jó tempójú mérkőzést, az eredményre és a találkozó nagy részében mutatott játékra lehet építeni a továbbiakban.

NB I/B., 9. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U20–Kozármisleny KA 29–32 (12–19)
Debrecen, 100 néző: V: Dulai Á., Pisák B.
DVSC
: Lakatos R. – Kiss Cs. 5, Balogh R. 1, Csamangó L. 7, Hermann Z. 2, Baranyi D. 7 (1), Sipos A. 1. Csere: Demjén L. (kapus), Petruska D. 5, Varga K., Fodor V., Tóth F. 1. Edző: Kudor Kitti.
Kozármisleny: Szabó L. – Hornyák B. 4 (2), Bánfai V. 3, Lengyel L., Scheffer Zs. 7, Tobak L. 1, Csire F. 6. Csere: Wichmann V. (kapus), Bánfai K. 3, Polics T. 1, Kuti B. 1, Kecskés N., Brettner Zs. 4, Bréda L. 1, Berhardt P. 1, Köpösdi Zs. Edző: Gyulay László.
Kiállítások: 6 ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/2.

Kiemelt partnereink