Hétgólos siker Vácon

Az első félidőben nagy előnyre tett szert, ebből hetet meg is tartott a végéig Győrvári Viktor U18-as csapata Vácon.

Kissé bizonytalanul kezdtük a mérkőzést, az első négy percben nem tudtunk betalálni az ellenfél kapujába. Szinay Sarolta találatával vezettünk először, és innentől nem is engedtük ki az előnyt a kezünkből. Beállónk nagyon aktív volt, negyedóra alatt négyszer is eredményes volt, egyik alkalommal egy tűpontos Bengi Lili indítást váltott gólra. Csiszár Hanna szélről szerzett góljával már tíz volt közte, ez volt a félidei eredmény is. Jól kezdtük a második játékrészt is, Balog Réka volt eredményes a 37. percben, ekkor már 12 volt a különbség. Faragott hátrányából a lelkesen kézilabdázó váci csapat, amely ellen végül hét góllal győztek a mieink idegenben.

U18 I. osztály, 9. forduló:

Váci NKSE–DVSC SCHAEFFLER 26–33 (9–19)

Vác, V: Mészáros M., Pál N.

DVSC: Bengi L.  – Szürös K. 1, Oláh L. 1, Laluska E. 4, Litschauer N. 5, Szinay S. 9 (1), Pásztor G. 1. Csere: Tábit V. (kapus), Kis R. 2 (2), Balog R. 5, Csiszár H. 5. Edző: Győrvári Viktor

Győrvári Viktor: Viszonylag hullámzó teljesítmény nyújtottunk, de összességében nem lehetünk elégedetlenek a mutatott játékkal.

Kiemelt partnereink