Kétgólos vereség

Közel álltak akadémistáink a pontszerzéshez, ám a hazai pályán játszó Szigetszentmiklós két góllal győzött az NB I/B hatodik fordulójában.

Jó formában lévő csapat ellen léptek pályára akadémistáink, az öt eddigi találkozójából négyet megnyerő Szigetszentmiklós otthonában.

Főként a védekezések remekeltek eleinte, hét perc alatt mindössze öt gól esett. A tizedik minutum végén 5-3-ra vezettünk, ám hamar egyenlítettek a hazaiak. A távoli zónából jól lövő szigetszentmiklósi csapat a 22. percben már hárommal is vezetett, ám Kiss Csenge találatával egyenlítettünk négy perccel a vége előtt. Jobbszélsőnké volt az utolsó szó is ebben a félidőben, értékesített ziccerével egyenlő állással fordultak a csapatok. Nem sokat változott a játék a képe a második félidőben, fej-fej mellett volt a két mérkőző fél, a hajrához közelítve azonban négygólos előnyt alakítottak ki a kék-fekete mezesek. Baranyi Dorottya betörésével egyre zárkóztunk fél perccel a vége előtt, ám egy értékesített hazai hetes eldöntött minden, két góllal győzött a Szigetszentmiklós. 

NB I/B., 6. forduló:

Szigetszentmiklósi NKSE–DVSC SCHAEFFLER U20 29–27 (15–15)
Szigetszentmiklós, 200 néző: V: Barna V., Kovács B.
DVSC
: Lakatos R. – Kiss Cs. 6, Fodor V. 4 (2), Kelemen D. 1, Petruska D. 5, Baranyi D. 7 (2), Sipos A. 2. Csere: Demjén L. (kapus), Csamangó L. 2, Tóth R., Balogh R., Hermann Z. Edző: Kudor Kitti.
Kiállítások: 8 ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/8, ill. 7/4.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Egy jó mérkőzést játszottunk, de a kritikus pillanatokban kihagyott helyzeteknek és a rutintalanságból elkövetett hibáinknak köszönhetően vereséget szenvedtünk. Az előző héthez képest sokkal több jó teljesítményt láttam és jól helyt álltunk a Szigetszentmiklós otthonában.

Kiemelt partnereink