Négy pont a Balaton-partján

Akadémistáink legyőzték a Ferencvárost és a Győrt, a NEKA ellen egygólos vereséget szenvedtek az akadémiai torna első fordulójában, Balatonbogláron.

Elkezdődött az akadémiai torna a 2024/25-ös szezonban, az első állomás Balatonboglár volt. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is mind a négy helyszínen három-három mérkőzést játszanak a 2009-2010-es született lányok alkotta csapatok.

Október 18-án, pénteken a Győr ellen kezdték meg akadémistáink a szereplést a tornán. Az első féliidő vége felé már négy góllal is vezettek a kisalföldiek, ám sikerült kettőre olvasztani az előnyüket a szünetre. A második játékrész eleje is ellenfelünknek sikerült jobban, már hat góllal, 17-11-re is vezettek, ám az utolsó tizenkét percben hétszer eredményes Koleszár Viktória révén nagy hajrát produkálva 19-18-ra győzött Márián Blanka csapata! Szombaton elsőként a hazaiakkal, a NEKA-val találkoztunk. Ezúttal a mieinknek sikerült jobban az első félidő, 10-8-ra vezettünk egy félidőnyi, vagyis huszonöt perc játék után. A másodikban jobban kezdett a NEKA, kilenc perccel a vége előtt már néggyel is vezettek, ám ezúttal is szoros lett a végjáték. Krasznai Dorka egyenlített két perccel a vége előtt, ám erre még tudott válaszolni a hazai csapat, amely egy góllal nyert. A harmadik találkozó is szorosan kezdődött, az első félidőben nem nagyon tudtak meglépni egymástól a felek. A második játékrész elején valósággal állva hagytuk a zöld-fehéreket, 14-8-ra is vezettünk, jól működött a Harasztosi Klára-Pál Anna páros kapcsolat. A végére kissé megcsappant előnyünk, ám így is hárommal legyőztük a fővárosiakat. Három találkozón két győzelmet szereztek a lányok.

Ismét egy színvonalas, sok tapasztalattal járó fordulót hozott az akadémiai torna első köre, amelyben szépen helyt álltak a mieink.

Szép volt lányok!

Akadémiai torna, I. forduló, Balatonboglár:

Győri ETO Kézilabda Akadémia–DVSC Kézilabda Akadémia 18–19 (11–8)

DVSC: Gonda J., Tábit V. (kapusok) – Dombóvári L. 4, Krasznai D. 1, Koleszár V. 8, Szita J. 1, Papp L., Tóth G. 1, Baló-Jóna N., Gönczi H., Pál A., Harasztosi K. 2, Varga R., Varju Zs. 2 (1), Tóth J., Domonkos D. Edző: Márián Blanka.

DVSC Kézilabda Akadémia–NEKA 20–21 (14–12)

DVSC: Gonda J., Tábit V. (kapusok) – Dombóvári L. 2, Krasznai D. 5, Koleszár V. 6 (1), Szita J. 1, Papp L., Tóth G., Baló-Jóna N., Gönczi H. 1, Pál A. 2, Harasztosi K., Varga R. 2, Varju Zs., Tóth J., Domonkos D. Edző: Márián Blanka.

DVSC Kézilabda Akadémia–FTC Kézilabda Akadémia 22–19 (7–8)

DVSC: Gonda J., Tábit V. (kapusok) – Dombóvári L. 3 (1), Krasznai D., Koleszár V. 2, Szita J. 1, Papp L., Tóth G., Baló-Jóna N., Gönczi H. 4 (2), Pál A. 7, Harasztosi K. 4 (2), Varga R., Varju Zs., Tóth J., Domonkos D. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Ismét egy nagyon hasznos akadémiai tornán vagyunk túl. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, meccsről meccsre szervezettebben játszottunk. Jó kis csapatépítő volt, ebből a két napból a bajnoki mérkőzéseken is tudunk sokat hasznosítani.

Kiemelt partnereink