Újra fővárosiak ellen

Ismét fővárosi csapatot – ezúttal az MTK-t – fogadja U19-es, illetve U17-es együttesünk, mindkét csapatnál a cél az újabb két bajnoki pont megszerzése.

Magabiztos győzelemmel kezdte a bajnokságot U19-es csapatunk, Győrvári Viktor vezetésével 46–22-es győzelmet arattak akadémistáink a Vasas ellen, uralva az egész mérkőzést. A jó kezdés fontos, hiszen egy olyan keretről van szó, amely nem edz együtt, az idősebbek Kudor Kittivel, a fiatalabbak pedig Győrvári Viktorral. Ezen a találkozón azonban szó sem volt összeszokatlanságról, jó tempóban kézilabdáztak a mieink, a szerzett találatok mennyisége pedig önmagáért beszél. Újfent egy budapesti együttes, ezúttal az az MTK érkezik a Hódosba, amelyik az első fordulóban tízgólos vereséget szenvedett Kisvárdán.

Az U17-esek teljesítményével már sokkal kevésbé lehetett elégedett Győrvári Viktor. A tréner a mérkőzés után elmondta, hogy többet várt csapatától, amely végül a második félidei jobb teljesítményének köszönhetően kilenc góllal bizonyult jobbnak a Vasasnál. Az első játékrészben még az ellenfél vezetett, a mutatott játék elmaradt az elvárttól. Az első győzelem után remélhetőleg az MTK ellen szerzi meg a másodikat U17-es csapatunk. A fővárosi kék-fehérek Kisvárdán kilencgólos vereséget szenvedtek, nem indították jól a bajnokságot.

A DVSC SCHAEFFLER–MTK U19-es első osztályú bajnoki mérkőzést 2022. szeptember 10-én rendezik meg 12 órai kezdettel, míg az U17-es találkozót 14 órai kezdettel a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. Az U17-es találkozót az NB I/B-s mérkőzésre is érvényes 500 forintos belépőjeggyel, vagy az NB I-es mérkőzésekre érvényes szezonbérlettel, vagy a szeptemberi találkozókra vonatkozó minibérlettel lehet megtekinteni. Az U19-es mérkőzésre való belépés díjtalan. A nézők a Baksay Sándor utca felőli bejáratnál léphetnek be a Hódosba.

Kiemelt partnereink