Történelem

A debreceni női kézilabda utánpótlás-nevelés története

A debreceni kézilabdasport utánpótlás-nevelése egyértelműen sikertörténet, válogatottak, első osztályú játékosok egész sora került ki abból a műhelyből, melynek hagyományait viszi tovább a DVSC Kézilabda Akadémia.

A kezdetek

A Hajdú-Bihari Napló 1960. január 21-én számolt be arról az örvendetes tényről, hogy a főváros után Debrecenben a megyei ifjúsági és sportbizottság kezdeményezésére megalakul a helyi sportiskola. „A magyar sport fejlődése, az utánpótlás biztosítása tervszerű munkával lehetséges. Sportvezetőink meglátták, hogy leghelyesebb módja a különböző sportágak eredményeinek növelése érdekében az, ha a tehetséges fiatalokat egy helyen, szakemberek vezetésével nevelik, oktatják, megismertetik a sportágakat velük.” A fentieket Földesi Béla, középiskolai testnevelő szakfelügyelő, a Debreceni Sportiskola első vezetője mondta, az öt sportágban beinduló képzésről, melyek között a kézilabdát is megtalálhatjuk.

Sikervágányon

A sportiskola életében az elmúlt hatvan évben komoly szerepet játszott a kézilabda, az innen kikerülő játékosokra évtizedek óta támaszkodhat a DVSC felnőtt együttese. Az NB I-be jutást 1979-ben kiharcoló csapat keretében is ott voltak a sportiskolából kikerült lányok, s a folyamat azóta is töretlen. Az 1987-es BAJNOKCSAPAT tagjai közül nyolcan is debreceni nevelésűek: Bojtor Jolán, Kádárné Eperjesi Ilona, Nagy Katalin, Nagy Zsuzsa, Szarvas Éva, Szántó Anna, Szilágyi Katalin, Tóth Rózsa. A következő nagy csapatból, amely 1995-ben és 96-ban EHF Kupát nyert, Borók Rita, Csirinyi Csilla, Deák Melinda, Halcsik Ildikó, Horváth Beáta, Katkó Andrea, Nyilas Tünde, Rozsos Krisztina, Sándor Csabáné Sipos Éva, Szász Mária került ki a debreceni kézilabda műhelyből.

Termékeny utánpótlás-nevelés

Időközben felnőtt egy újabb kiváló generáció, az 1994-ben ifjúsági bajnokságot nyert debreceni csapat tagjai közül – 1975-77 között születettek – tízen is (Buglyó Olívia, Csirinyi Csilla, Deák Melinda Halcsik Ildikó, Horváth Beáta, Nagy Krisztina, Rozsos Krisztina, Szász Andrea, Szász Mária, Takács Krisztina) bemutatkozhattak az NB I-ben, sőt Szász Mária pályára léphetett a felnőtt válogatottban is.

Az 1998/1999-es szezon kezdetétől új időszámítás kezdődött, hiszen onnantól kezdve DVSC néven indult az addig Debreceni Sportiskolaként szereplő együttes az NB I ifjúsági bajnokságában. A névváltozást követő években többször is felállhattak a lányok a dobogóra az ifjúsági bajnokság legmagasabb osztályában, köszönhetően annak, hogy több korosztályos és későbbi felnőtt válogatott játékos erősítette ebben az időszakban a csapatot.

Amikor a többszakosztályos DVSC, mint egyesület széthullott, a Loki az 1999/2000-es szezonban szinte kizárólag saját nevelésű játékosokra támaszkodhatott. A csapat keretében 13 olyan kézilabdázó (Borók Rita, Buglyó Olívia, Deák Melinda, Gaál Adrienn, Horváth II. Beáta, Madai Petra, Nagy Krisztina, Nyilas Tünde, Rácz Emese, Szabados Ibolya Szász Andrea, Szűcs Gabriella Tóth Mária) szerepelt, aki Debrecenben sajátította el a kézilabda alapjait. A kiesőjelöltnek elkönyvelt együttes végül a 4. helyen végzett a bajnokságban! Kiemelkedően sikeres volt az 1984-86 között született korosztály, amelyből Csáki Viktória, Juhász Gabriella, Soós Viktória, Sopronyi Anett és Szűcs Gabriella is felnőtt válogatott lett.

Saját nevelésűekkel a mennyben és a pokolban is

A 2010/11-es szezonban a BL csoportkörébe jutó, bajnoki ezüstérmes együttesben is 12 debreceni nevelésű hölgy (Dakos Noémi, Csáki Viktória, Hornyák Dóra, Juhász Gabriella, Karalyos Orsolya, Kazai Anita, Kiss Éva, Siska Pálma, Sopronyi Anett, Szabó Valéria, Szilágyi Ágnes, Varsányi Nóra) sportolt. A legmélyebb válságot talán 2011 őszén élte át a debreceni női kézilabda. Az akkori többségi tulajdonos anyagi problémái miatt 11 válogatott kézilabdázó távozott. Előléptek a saját nevelésű fiatalok, szám szerint 17-en (Bohus-Karnik Mercédesz, Dakos Noémi, Horváth Csilla, Illés-Sütő Judit, Kazai Anita, Karalyos Orsolya, Karnik Szabina, Király Annamária, Kudor Kitti, Láng Emese, Marincsák Nikolett, Mikula Dóra, Pál Emese, Siska Pálma, Som Ildikó, Szilágyi Ágnes, Varsányi Nóra), s kiharcolták az első osztályban maradást!

Akadémia: újabb mérföldkő

A debreceni utánpótlás-nevelés erejét jól szemlélteti az a tény, hogy az utánpótlás-bajnokságok első osztályaiban – rövid szakaszoktól eltekintve – rendre az élmezőnyben végez a DVSC korosztályos csapata. A DVSC Kézilabda Akadémia ezeket a hagyományokat szeretné tovább vinni, szoros együttműködésben a Debreceni Sportcentrum-Sportiskolával. A DSI-ből induló edzők már a korábbiakban is segítették a Loki munkáját, többen a felnőttcsapat stábjában is szerephez jutottak, s a DVSC Kézilabda Akadémia utánpótlásedzői közül többen a helyi sportiskolában tették meg edzői pályájuk első komolyabb lépéseiket.

A hatvanéves debreceni kézilabda utánpótlásképzésben újabb mérföldkő a DVSC Kézilabda Akadémia 2020 januári indulása.

A 2021/2022-es szezontól a DVSC égisze alatt csak az első osztályban szereplő ifjúságiak, serdülők és az U15-ösök illetve a legmagasabb felnőtt osztályban szereplő, utánpótláskorú játékosok alkotta együttes szerepel, míg az együttműködés értelmében a másod- és harmadosztályú serdülő és ifjúsági csapatokat a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyezteti.

A női kézilabdában igen sikeres, tartósan a világ élvonalába tartozó magyar felnőtt válogatottban az alábbi debreceni nevelésű játékosok mutatkoztak be:

  • Borók Rita
  • Bordás Réka
  • Csáki Viktória
  • Dakos Noémi
  • Gaál Adrienn
  • Juhász Gabriella
  • Hornyák Dóra
  • Karnik Szabina
  • Kazai Anita
  • Kiss Éva
  • Madai Petra
  • Nagy Katalin
  • Pásztor Bettina
  • Soós Viktória
  • Sopronyi Anett
  • Szabó Valéria
  • Szántó Anna
  • Szász Mária
  • Szilágyi Katalin
  • Szűcs Gabriella
  • Tóth Rózsa
  • Tóvizi Petra

A cikk az Arcanum adatbázisa (adt.arcanum.hu) felhasználásával készült.

Kiemelt partnereink