Soha rosszabb kezdést!

Mérsékeltebb kezdés után magabiztos győzelmet aratott ifjúsági együttesünk a Kisvárda elleni szezonnyitón.

Az ifjúsági együttesben több változás volt a nyár folyamán, több játékos érkezett, néhányan távoztak, kissé kicserélődött a keret. A serdülőkhöz és a felnőttekhez hasonlóan Kudor Kitti együttese is a Kisvárda ellen mérkőzött meg. Lakatos Petra góljaival nyitottunk, a 7. perc eleji 5-2 biztatónak tűnt, a szabolcsiak azonban egyre magabiztosabban támadtak, felzárkóztak egy gólra. Kissé görcsösek voltak a mieink az első negyedórában, ekkor még tartotta a lépést a Kisvárda. Rácz Panna ziccergólja után négy góllal vezettünk, innen már nem engedtük közelebb a narancsmezeseket. Új színt vitt a játékba a Csernyánszki Liliánához hasonlóan ifjúsági Európa-bajnok Panyi Anna, aki szép átlövésekkel vétette észre magát, holott bokasérülésből tért vissza. A félidő hajrája pedig kétségkívül akadémistáinké volt, egy-két igazán szép akciót is láthattunk, ebből is kiemelkedik Panyi Anna és Fodor Vera összejátéka négy perccel a vége előtt. Az utolsó perceket is megnyomták a mieink, Panyi értékesített büntetőjével 20-11 a félidő.

Kevésbé kezdtük jól a második játékrészt, főleg a védekezés hagyott kívánnivalót maga után. A félidő harmadik percében éppen egy védekezés során egészen nagy erővel fejbe lőtték Lakatos Petrát, aki megtántorodott, ám szerencsére rövid idő után már jobban érezte magát a kispadon. Hosszú gólcsend után Silye Nanda találatával újra tíz góllal vezettünk, ekkor már jobban érződött az ellenfelen a fáradtság. Kudor Kitti mindenkinek megadta a lehetőséget, ezzel éltek is a lányok, akik ebben a periódusban már tényleg élvezték a játékot. Habár a 46. és az 53. perc között újabb gólcsend következett, ezúttal Balogh Rebeka törte meg ezt a néhány perces ínséges időszakot. A csapat teljesítményét jól mutatja, hogy egy mezőnyjátékoson kívül mindenki lőtt gólt, a tizennyolc kapott gól pedig a védekezés mellett a kapusteljesítmény stabilitását mutatja!

Soha rosszabb kezdést, már csak huszonöt mérkőzés van a szezonból, reméljük a hasonlóan eredményes folytatást!

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 1. forduló:
DVSC SCHAEFFLER – KIsvárda 33–18 (20–11)
DVSC: Reszegi E. – Rácz P. 2, Silye N. 4, Tóth G. 1, Lakatos P. 4, Csernyánszki L. 4 (2), Makó Z. 4. csere: Torda V., Kovács N. (kapusok), Kelemen D. 1, Panyi A. 5 (1), Fodor V. 3, Poczetnyik D., Balogh R. 3, Bákonyi L. 1, Ináncsi F. 1.

Kudor Kitti: Az első húsz percben kicsit feszültebbek, görcsösebbek voltunk, tipikus első mérkőzéshez méltóan. A védekezésünkkel összességében elégedett lehetek, persze voltak hibák, de tizennyolc kapott góllal nem lehet elégedetlen az ember. Támadójátékban a ziccerek kihasználása terén van hiányérzetem. 

Jelentkezzaz akadémiára

Kiemelt partnereink