Indul a „tavaszi hadjárat”

Január 8-án kezdi meg bajnoki szereplését a 2021-es naptári évben Győrvári Viktor ifjúsági első osztályú együttese az MTK Budapest ellen.

Beléptünk a 2021-es évbe, magunk mögött hagyva a vírus által igencsak rendhagyóvá alakított előző esztendőt. Több akadémistánk is a felnőtt kerettel edz, így számukra az év vége is több tréninget tartogatott, hiszen az első csapat jelenleg két Balaton-parti kirándulás között van, december 30-án Siófokon lépett pályára, míg január 9-én Balatonbogláron lesz jelenése Köstner Vilmos együttesének. Az ifjúsági válogatott beálló, Sápi Gréti sem pihenhetett sokat, hiszen ő is a felnőttekkel készült.

„Karácsonykor volt három pihenőnapunk és ekkor volt arra lehetőségünk, hogy mind lelkileg, mind fizikailag feltöltődjünk, kipihenjünk a fáradalmakat, így újult erővel léphetünk pályára” – mondta el Gréti.

Az ifjúsági első osztályban Győrvári Viktor csapata az MTK Budapest ellen mérkőzik meg. Ellenfelünk két győzelemmel és három vereséggel áll jelenleg, rendre gólzáporos összecsapásokat produkálva.

„Mint minden mérkőzésen, ezúttal is a védekezésünk a lehet kulcs, amely, ha összeáll, meglesz a megfelelő faultszámunk, akkor már az elején nagyobb előnyre tehetünk szert – vázolta fel a siker receptjét a beálló. – Ha ezt az előnyt meg tudjuk tartani, akkor egy könnyedebb, lendületteljesebb mérkőzést játszhatunk az MTK ellen.”

Nem tétlenkedhetnek ifistáink, hiszen az elkövetkező négy és fél hónap alatt tizenkilenc bajnoki összecsapást kell megvívniuk, többek között az ősszel elhalasztott találkozók miatt.

„Úgy gondolom, hogy a szezon hátralévő részében még nagyobb koncentráltság kell a csapat részéről, hiszen több mérkőzést játszunk, köztük nehezebb találkozókat is, így a szezon végére fáradtabbak leszünk – vélekedett Gréti. – Minden meccset ki kell használunk, élveznünk kell a játékot, és reméljük, hogy a szezon végén eljutunk oda, hogy ott leszünk a legjobb négy között. Ha így lesz, akkor a boldogan zárjuk az idényt.”

A zárt kapuk mögött megtartandó DVSC Kézilabda Akadémia – MTK Budapest ifjúsági első osztályú bajnoki mérkőzés pénteken, január 8-án 16 órakor kezdődik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

A DVSC Kézilabda Akadémia YouTube csatornáján élőben közvetítjük a találkozót!

Kiemelt partnereink