Évindító az MTK ellen

Január 8-án bajnoki mérkőzésen fogadja az MTK Budapest csapatát a Márián Blanka vezette serdülő első osztályú együttes.

December 23-án edzett utoljára 2020-ban a serdülő együttes, sok idő nem volt a pihenésre, hiszen az ünnepek után január 2-án már újfent közös foglalkozáson vettek részt Márián Blanka tanítványai. De a köztes időszakban sem maradtak „házi feladat” nélkül a lányok, hiszen kiadott edzésterv alapján mozogtak otthon.

„Szerintem mindenki ki tudta pihenni magát, én a karácsonyt családi környezetben töltöttem – mondta el Fábián Alina, a serdülők beállója. – A pihenés mellett kaptunk egyéni edzéstervet is, amit elvégeztünk.”

A serdülő első osztályú együttes következő ellenfele az eddig három győzelemmel és négy vereséggel álló MTK Budapest lesz. Figyelemreméltó, hogy a Dabas elleni meccsüket kivéve egyik találkozón sem kaptak sok gólt, várhatóan nem lesz könnyű feltörni a védelmüket.

„Szerintem átgondolt, jó csapatjáték szükséges, a hibáink után túl tudjunk lépni és hallgatni kell Blanka nénire és Viktor bácsira” – válaszolta az ifjú beálló arra a kérdésre, hogy mi kellhet a győzelemhez.

A 2006-os születésű Alina 2020 nyarán került a DVSC Kézilabda Akadémiára, hamar beilleszkedett, és fiatal kora ellenére jó teljesítményt nyújtott az őszi szezonban.

„Nagyon jól érzem magam az akadémián, befogadtak a lányok, az edzések is nagyon jók – mesélte el tapasztalatait Alina. – Úgy érzem, hogy erőnlétben és technikában fejlődtem leginkább.”

A zárt kapuk mögött megtartandó DVSC Kézilabda Akadémia – MTK Budapest serdülő első osztályú bajnoki mérkőzés pénteken, január 8-án 14 órakor kezdődik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

A DVSC Kézilabda Akadémia YouTube csatornáján élőben közvetítjük a találkozót!

Kiemelt partnereink