Dupla siker bemutatkozásképp

Két győzelemmel kezdte meg bajnoki szereplését Márián Blanka U15-ös csapata a korosztályos kiemelt bajnokságban.

Első hivatalos bajnoki mérkőzésére készült az U15-ös csapatunk, amely Szegedre utazott, hogy két mérkőzést játsszon. Az U15-ös első osztályban fordulókat rendeznek meg az egyes csapatok hazai pályáján, minden alkalommal hat mérkőzést megtartva (minden csapat kétszer lép pályára). Az első forduló házigazdája a PC Trade Szeged volt, a mieink először a Gyöngyös ellen játszottak. Kissé megilletődötten léptek pályára akadémistáink, védekezésben könnyen „megadtuk” magunkat, a támadásokba sok hiba csúszott, egyedül Bánkuti Petra befejezései voltak pontosak. Az U15-ben szabály, hogy tizenkét és fél perc után (félidő fele) sorcsere következik, azaz minden játékos pályára kerül és egyenlő időt kap az első játékrészben. Ezúttal a „második” sor teljesített jobban, eredményesek voltak a balkezesek, Prokob Réka gólja már a hétgólos vezetést jelentette a félidőben! A második huszonöt percben sikerült folytatni a jó játékot, az első félidő kiváló védekezése és kapusteljesítménye kissé alábbhagyott, a támadójáték továbbra is eredményes volt. A félidő vége felé Szürös Kinga kezdte el szórni az átlövésgólokat, öt perc alatt négyet, így maradt az előny tíz gól közelében. Végül kilenc gólos találattal zárták a lányok az első tétmérkőzésüket, amelyen a kezdeti bizonytalanság után végig irányította a mérkőzést a debreceni csapat!

U15 I. osztály, első mérkőzés, Szeged:
Gyöngyös – DVSC SHAEFFLER 18–27 (6–13)
DVSC: Bengi L., Márkus M. (kapusok) – Bánkuti P. 3, Garamvölgyi F., Varga K. 3, Réti B. 2, Prokob D. 2, Prokob R. 3, Nagy H. 2, Tóth P. 3 (3), Katona E., Vincze V. 1, Csizmadia A 3, Szűrös K. 5. Edző: Márián Blanka

A második mérkőzésen nehezebb falat, az első találkozóján a Békéscsabát verő FKSE-Algyő várt a mieinkre. Érezhető volt már a mérkőzés elejétől a feszültség, először az Algyő tudott meglépni három góllal, a mieink sok helyzetet kihagytak. A félidő derekára egalizáltuk az állást, ám ismét a narancsmezesek léptek meg, holott Csizmadia Anna ügyesen értékesített ziccereit, Tóth Panna pedig betörésekből volt eredményes. Sok hiba csúszott mindkét oldalon a védekezésbe, a támadók könnyebben kerültek helyzetbe, az első játékrészben jobban összpontosított az ellenfél, két góllal vezettek a félidőben. Sokkal jobban kezdtük a második játékrészt, hamar kiegyenlítettünk, majd kisvártatva Vincze Viktória góljával át is vettük a vezetést! Csizmadia Anna két, vitatható kiállítása után is tartani tudtuk az előnyt, a végig jól kézilabdázó ekkor megrázta magát és négy gólt szerzett hat perc alatt, mínusz egyről, öt ide! Ehhez nagyban hozzájárult Bengi Lili teljesítménye is, aki egy Ízben fejjel hárított, szerencsére tudta folytatni a játékot. A végén ugyan kissé olvadt az előny, végül két góllal sikerült „kvázi hazai pályájukon” legyőzni az FKSE-Algyő csapatát.

A kezdet biztató, reméljük a hasonlóan jó folytatást!

U15 I. osztály, második mérkőzés, Szeged:
DVSC Kézilabda Akadémia–FKSE Algyő 27–25 (11–13)
DVSC: Bengi L., Márkus M. (kapusok) – Bánkuti P. 1, Garamvölgyi F. 2, Varga K. 2, Réti B. 6, Prokob D., Prokob R. 2, Nagy H., Tóth P. 6, Vincze V. 3, Csizmadia A. 4, Szűrös K. 1., Erdei B. Edző: Márián Blanka

Márián Blanka: Örülök, hogy jó teljesítményt nyújtottunk! Összességében a képességeinknek megfelelően teljesítettünk, helyenként szép egyéni, és csapatmegoldásokkal. Voltak hibák, amiket amiket igyekszünk minél hamarabb kijavítani. Nagyon hasznosnak ítélem ezt a napot, a mérkőzések jól szolgálták a fejlődésünket. Nagyon fontos, hogy csapatként szereztünk játékrutint az első osztályban!

Kiemelt partnereink