„Többen élni tudtak a lehetőséggel”

Márián Blanka serdülőcsapata idősebbek között is a második helyen állt, amikor lezárták a pontvadászatot. Az edző összegezte a szezon tapasztalatait.

Az ifjúsági harmadik vonalban jellemzően idősebb játékosok alkotják az ellenfeleket, mint a mieink, akik ennek ellenére a „lefújás” pillanatában a második helyen álltak 14 mérkőzésen megszerzett 23 ponttal.

„Idősebb korosztályban indultunk, hiszen serdülő lányaink ifjúsági korú játékosok alkotta együttesekkel mérkőztek meg. Annak ellenére, hogy fiatalabbak vagyunk, úgy érzem, hogy jól helyt álltunk a szezon során – mondta el az együttes edzője. – Több olyan mérkőzésünk volt, amelyen hasonló képességű ellenféllel szemben a hajrában nyertünk meg, vagy szereztünk pontot. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy megmérkőztünk szerényebb képességű csapatok ellen, a bajnokság ebből a szempontból nem volt túl kiegyensúlyozott.”

A Márián Blanka vezette serdülőcsapat két sorozatban is részt vettek, és az Ifjúsági III. osztályhoz hasonlóan a Serdülő I. osztályban is a második helyen állt csoportjában. A kettős terhelés miatt nagyon fontos volt, hogy megfelelően el legyenek osztva a játékpercek.

„Bár a csapat számára a Serdülő I. osztály a fő bajnokság, nagyon motiváltak voltak ezen mérkőzéseken is, holott itt kisebb volt az eredménykényszer. – dicsérte a lányok hozzáállását Márián Blanka. – Általában egy héten két mérkőzésünk volt, próbáltam a terhelést egyenletesen elosztani, figyelembe véve, hogy melyik játékosnak mi szolgálja legjobban a fejlődést. Többen élni tudtak a lehetőséggel és kiemelkedőt nyújtottak ebben a sorozatban is.”

Az eredmények alapján nem érheti szó a ház elejét, azonban fontosabb, hogy a játékosok fejlődése folyamatos legyen ebben a korban. Lássuk a rövid összegzést a ifjúsági III. osztályban eltöltött csonkaszezonról.

„Összességében pozitívnak ítélem meg a szezont, több olyan mérkőzésünk volt, amely jól szolgálta a fejlődésünket.”

A CSAPAT MÉRKŐZÉSEI A 2019/20-as szezonban
DVSC SCHAEFFLER – Csépe Salgótarjáni SKC 33-32
Hajdúböszörményi TE – DVSC SCHAEFFLER 25-29
DVSC SCHAEFFLER – Hevesi SE 35-33
Vitka SE – DVSC SCHAEFFLER 22-34
DVSC SCHAEFFLER – Mátészalkai MTK 64-26
Füzesabonyi Sport Club – DVSC SCHAEFFLER 30-27
DVSC SCHAEFFLER – Szepa KSE 75-15
Hatvani KSZSE – DVSC SCHAEFFLER 30-40
DVSC SCHAEFFLER – Kazincbarcikai KSE 34-33
Lóci DSE – DVSC SCHAEFFLER 31 -32
Csépe Salgótarjáni SKC – DVSC SCHAEFFLER 39-39
DVSC SCHAEFFLER – Hajdúböszörményi TE 36-27
Hevesi SE – DVSC SCHAEFFLER 35-30
DVSC SCHAEFFLER – Vitka SE 36-26

A szezonban szerepelt játékosok (mérkőzés/gól): Fekete Zsófia (12/0) , Kovács Noémi (12/0), Vadász Andrea (1/0) (kapusok), Bákonyi Lara Csilla (13/49), Balogh Rebeka Zsófi (6/24), Bencző Eszter (14/41), Diószegi Júlia (5/11), Eszenyi Gréta (14/60), Fehér Virág (1/0), Ferenczi Lili (14/97), Fodor Veronika (4/11), Hadházi Dóra (7/17), Kiss Alina Zita (1/0), Kovács Napsugár (13/30), Laskovits Dóra (1/0), Mile Vanda (3/7), Papp Viktória (2/0), Poczetnyik Dóra Lisa (13/67), Rácz Panna (5/23), Szabó Zsófia (4/16), Szarka Zita (1/0), Tokaji Emese (9/33), Vida Vivien (13/58)

Kiemelt partnereink