Parádés második félidő

Kiegyenlített első félidő után nagyszerű második játékrészt produkálva győzte le nyolc góllal a Füzesabonyt a DVSC SCHAEFFLER U22 az NB II-ben.

Októberben találkozott először a két együttes a bajnokságban, akkor a mieink tartalékos összeállításban szenvedtek gólzáporos vereséget a Füzesabony ellen. Ezúttal sem lehetett teljesnek mondani a keretet, hiszen az egy ideje hiányzó Haja Dóra mellett a Sápi-ikrek, azaz Bogi és Gréti is kisebb sérüléssel bajlódtak.

A mai mérkőzés kiváló alkalom volt arra, hogy akadémistáink visszavágjanak a Heves megyeieknek, ezzel javítva pozíciójukat a bajnokságban. Jól kezdődött a találkozó, az ötödik percig nem kapott gólt a csapat, Torda Vanessa mutatott be szép védéseket, elől pedig Török Lilly és Koczka Lili volt nagyon elemében. A kilencedik percben Silye Nanda lőtte ki a hosszú alsót, ám ezután megállt a támadójáték… Szerencsére a vendégek sem éppen hibátlanul vitték végig a saját akcióikat, ám így is átvették a vezetést, a játékrész második felére kétgólos vendégvezetéssel fordultak a felek. Ismét a Koczka-Török páros húzta a csapat szekerét, ez a páros kapcsolat nagyon jól működött! A Torda Vanessa helyére beálló Tusz Viki pedig nagyokat védett, olyan szituációkban is, mikor már úgy tűnt, minden veszve van. Támadásban pedig Koczka Lili lövései ellen továbbra sem volt ellenszer, illetve a félidő utolsó pillanatában Tusz Viki ziccert hárított, így egygólos vezetéssel vonulhattak pihenőre a mieink.

 

Volt mit megbeszélnie a szünetben Győrvári Viktornak a csapattal, ám a vendégek kezdtek két góllal, átvéve a vezetést. Ekkor Silye Nanda kapcsolt lendületes fokozatba, majd Makó Zoé csillárt karcoló ejtésében gyönyörködhettünk: az előny újra itt! 19-19-nél következett egy négyperces gólcsend, ám erre akadémistáink reagáltak jobban, és elindítottunk egy jó szériát. A védekezés pedig összeállt, az elképesztő munkát végző, öt alkalommal (!) sáncoló Török Lilly vezérletével, illetve a kiválóan védő Tusz Viki kapusteljesítményével. Emberhátrányban kiváló védekezés, majd egy nagyszerű Kelemen Dorina megindulás, ezzel pedig már három góllal vezettek a mieink. Koczka Lili pedig továbbra is ellenállhatatlan volt, legyen szó betörésekről, átlövésekről, vagy a bellónak bejátszott labdákról. A mérkőzés hajrájához érve megvillant a Kelemen Dorina-Török Lilly páros kapcsolat is, öt gól volt az előny hat perccel a vége előtt! Olyan csapatmunka volt ez, amelyben nagy részt vállaltak az ifisták mellett a serdülő korú játékosok is! Nyugodtan tekinthettünk az utolsó percekre, ráadásul igencsak jellemző jelenettel végződött a mérkőzés: Török Lilly sáncolta le a füzesabonyi átlövő próbálkozást!

 

Nagyszerű győzelmet aratott a felnőttek között ez a fiatal csapat, nagyon érett játékot bemutatva a második félidőben! Ez a két pont pedig nagyon fontos lehet a végelszámolásnál.

 

NB II. Észak-Keleti csoport, 15. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U22 Füzesabony 31–23 (15–14)
DVSC: Torda V. – Rácz P. 1, Barati L., Panyi A. 2, Török L. 6, Silye N. 5, Makó Z. 2. csere: Tusz V. (kapus), Koczka L. 12 (3), Kelemen D. 2, Budai F. 1, Szabó D. N. Edző: Győrvári Viktor

Győrvári Viktor: Az első félidőben még kerestük a legjobb formánkat, akár a védekezést, akár a támadójátékot tekintve. A második félidő elején átbillent a teljesítményünk, megtaláltuk a megfelelő védekezési formát, támadásban jó megoldásokat választottunk. Kiemelkedő egyéni teljesítmények párosultak ehhez, összességében egy újabb közösségépítő sikert élhettünk meg!

Kiemelt partnereink